A fiam elhozott minket, hogy találkozzunk a kiválasztottjával, Vasziliszával. A lány rögtön feltűnt nekem, hogy ambiciózus, és tudja, mit ér. Akkoriban a fiamnak már saját lakása volt. A férjem és én gondoskodtunk a fiunk lakhatásáról. Úgy gondoltuk, hogy könnyebb lesz neki elindulnia, ha ilyen minimálisan indul az életben.
Vaszilisza éppen akkor végzett az egyetemen, és rögtön hozzá akart menni a fiamhoz. Egyértelmű volt, hogy ez a nő még soha nem látta a való életet. Gazdag családban nőtt fel, ahol a takarítócégek és a közeli éttermek szakácsai mindent megtettek érte. Nem akartam letörni a fiam szárnyait, de hallgatni sem akartam.
Mondtam neki, hogy nehéz dolga lesz egy ilyen feleséggel, mert az én Szergejemnek egy otthonos lányra van szüksége, aki tud főzni, sütni, sütni, és Vaskának mindez nem megy.Nos, tudta, hogyan kell reggel pirítóst készíteni a fiának. Pirítóst avokádóval, tonhallal és buggyantott tojással (amiben nem volt túl jó.)
– Ugyan, anya, még csak most kezdte. Majd megtanul főzni, mosogatni és takarítani. Minden majd később jön” – fedezte Vaszját a fiú. Hát, mi nem gyakoroltunk rájuk nyomást. Lehet, hogy a fiának igaza van, és Vászjának csak időre van szüksége, hogy megszokjon mindent, ami új az életében?
Nem sokkal az esküvő után a fiam megajándékozott minket életünk legszebb meglepetésével: egy dobozt adott át nekünk, amelyben ultrahangfelvételek voltak. A férjem és én nagyon boldogok voltunk. Olyan régóta vártunk erre a hírre, és most nagyszülők leszünk. Mielőtt terhes lett, Vaszilisza soha életében nem dolgozott egy napot sem.
A terhessége alatt természetesen megváltozott a beosztása. Bár Vasyának napközben nem volt semmi dolga, mégis folyton nyafogott, hogy a pocakjával nem tud mit kezdeni.Párszor segítettem Vaszjának a takarításban, és tudod, amikor először porszívóztunk a fiammal a hálószobájukban, rájöttem, hogy régóta nem volt kitakarítva.
Valószínűleg azóta, hogy utoljára meglátogattam a fiamat, amikor még egyedül élt. Vaszja az egész szülési szabadságát a kanapén töltötte, és a kedvenc tévéműsorát nézte édességekkel. Amint megszületett az unokája, a menye teljesen megfeledkezett a feladatairól. Egyetlen elfoglaltsága az internetezés volt.
A fiam többször megkért, hogy menjek el hozzájuk, és üljek le az unokájukkal, amíg Vaszja főz vagy más dolgokat csinál a ház körül. Segíteni akartam, és a fiam hívása éppen erre adott okot. Azonnal összepakoltam, és rohantam Vaszja házához. Fogtam az unokámat, és elkezdtem játszani vele, verseket és meséket meséltem neki.
Aztán a menyem a kanapén feküdt, és az új telefonját bámulta, majd bekapcsolta a tévésorozatot, és ott maradt, amíg a fiam haza nem jött. Elmondtam neki mindent. Vaszja azt mondta, hogy nincs ideje semmit sem csinálni a gyerekkel, de valójában nem is akar. Az unokám nagyon nyugodt gyerek. Nem is kell sokat ülni vele.
Bekapcsolhatsz egy kis zenét, vagy betehetsz egy rajzfilmet – és ennyi, máris ragyogóan kitakarítottad az egész házat. A fiam csak bólintott. Nem tulajdonított jelentőséget a szavaimnak, de kár volt érte. Most az unokám 4 éves, és a menyem nem siet dolgozni. Nem küldi óvodába a lányát, mert “jobb neki, ha otthon marad, mintha idegen nénik vigyáznának rá”. Minden rendben lenne, de a fiam már három éve két helyen dolgozik.
Már most idősebbnek néz ki, mint én, és a táskák a szeme alatt külön probléma. Szerjozsának csak a bőre és a csontjai maradtak. Sajnálom a fiamat, szeretnék valahogy segíteni rajta, de nem tudom, hogyan. És Vaska… Biztos vagyok benne, hogy otthon marad, amíg a lánya egyetemre megy. Különben nekem kell elvinnem a suliba és felvennem… és aztán ott vannak ezek a leckék…
