Már 15 éve, hogy megözvegyültem. A férjem olyan gyorsan meghalt, és két gyermekkel maradtam. Jó volt, hogy felnőttek, már középiskolások voltak. De még mindig nehéz volt megtapasztalni ezt a gyászt a családban. Eleinte olyan éles volt a fájdalom, állandóan a férjem képe járt a fejemben, nem tudtam sírás nélkül gondolni rá.
És az évek során a fájdalom tompává és fájóvá vált. De megpróbáltam élni a gyermekeim kedvéért. Mindketten elvégezték az iskolát és egyetemre mentek. De egy szomszédos városban tanultak. Ott jobb és ígéretesebb volt. Mindketten dolgozni kezdtünk. Most már unokáim vannak.
Miután a gyerekeim elmentek, olyan magányosnak éreztem magam, amikor visszajöttem egy üres lakásba.Aztán elmentem dolgozni. Nem volt szükségem pénzre, a nyugdíjam elég volt. Nem vettem magamnak semmit. Ezért elkezdtem megtakarítani a fizetésemet a kártyára. Az év végén megfeleztem, és odaadtam a gyerekeimnek.
Ők csak csodálkoztak, hogy ekkora összeget gyűjtöttem össze. Aztán jött egy új alkalmazott a munkahelyünkön. Érdekes ember volt, és éppen válófélben volt. Eleinte csak a munkáról beszélgettünk, de aztán fokozatosan barátokká váltunk. Elkezdett meghívni kávézókba, együtt sétáltunk, és sokáig beszélgettünk valamiről.
Annyira nyugodtnak és kényelmesnek éreztem magam ezzel az emberrel… Nem hittem, hogy valaha is képes leszek újra szerelmes lenni. Eljött hozzám, és sokkal nyugodtabbnak éreztem magam. És így elhatároztam, hogy elmondom a gyerekeimnek, hogy az anyukájuknak van egy úriembere.
A gyerekeim reakciója csalódást okozott nekem: – “Anya, mit találtál ki öregkorodra? Mi van az apáddal? Elárulod az emlékét.” – Nehéz egyedül élnem, te más városokba költöztél, apa pedig évek óta nincs itthon. Nincs jogom egy új boldogsághoz? Micsoda boldogság, ez az öregember biztosan átver téged.
– “Régóta ismerem őt, és nem kellene ilyeneket mondanod olyasvalakiről, akit nem ismersz.” -Mama, válassz: vagy én, a bátyám és az unokád, vagy ez az ember. A gyerekek ultimátumot adtak nekem. Soha nem látogattak meg. Nagyon feldúlt voltam, de nem voltam egyedül. Mert ugyanez az ember támogatott engem a szükség idején, és ott volt mellettem. A választásom nyilvánvaló volt.
