Kilenc évvel ezelőtt beleszerettem Kirillbe, és a mai napig szeretem őt. Ugyanazon az egyetemen tanultunk. A diploma megszerzése után Kirill megkérte a kezemet. Igent mondtam neki, de volt valami, ami aggasztott: Kirill vidékről jött, én pedig a városból. Az esküvő után vidékre kellett költöznünk.
Azt hittem, nem fogom tudni megszokni a vidéki életmódot, de csak eleinte volt nehéz, aztán csak beleéltem magam az új életembe. Két évvel az esküvő után a férjemmel vettünk egy házat és berendeztünk mindent a kedvünkre, majd 3 évvel később nyitottunk egy kis boltot, ami később elkezdett bővülni és bővíteni a kínálatát.
Mostanra az üzlet a falunk méretéhez képest hatalmas. Négy évvel ezelőtt a férjem öccse hazahozta a feleségét. A lány nem volt rossz – egy egyszerű falusi lány. Mindig azt mondta, hogy dolgozni akar, de nem jött össze.Folyamatosan kirúgták, és én nem ismertem fel az okokat… pedig kellett volna. Tavaly teherbe estem.
Előtte egy eladónővel dolgoztam a boltunkban, két-két műszakban, de a terhességem miatt új alkalmazottat kellett keresnem a helyemre. Akkor az anyósom javasolta, hogy vegyem fel a fiatalabbik menyemet. Ő korábban a városban dolgozott, és kényelmetlen volt minden nap reggel 6-kor kelni, hogy 9-re a munkahelyén legyen.
Azzal, hogy felvettem őt, szívességet tettem magamnak és neki is, mert neki ugyanúgy szüksége volt a munkára, mint nekem egy új alkalmazottra. Eleinte vele mentem a boltba, kinyitottam, este visszajöttem és bezártam. De aztán feladtam. De hatalmas hiba volt! Apránként kezdtem észrevenni, hogy a hónap végén nagy hibákat követek el, korábban is követtem el kisebb hibákat, nem kis hibákat, de nem úgy, mint most.
Yulia, egy eladónő, aki szinte az első naptól kezdve velünk dolgozik, azt mondta nekem, anélkül, hogy a szemembe nézett volna.Hogy jobban tudjak figyelni az új lányra. A boltban már voltak kamerák, de már régóta javításra szorultak. Ez az eset volt az oka annak, hogy a férjem megjavíttatta az összes kamerát.
Kiderült, hogy a boltos felesége egész idő alatt csendben árut vitt el a boltunkból. Egyetlen sort sem írt a tartozáskönyvbe, nem tett pénzt a pénztárgépbe, csak elvette, amit akart, és hazament. És ez még nem minden! Az abszurdum az, hogy az anyósom szerint én vagyok a hibás a történtekért.
Nekem kellett volna annyit fizetnem, hogy elég legyen neki, de a nehéz ágyneműt nekem kellett hazacipelnem. Igen, én voltam. Úgy tűnik, nem 25 000-et kellett volna fizetnem annak a nőnek, aki heti két napot dolgozik, hanem mind a 70 000-et. Meg kellene köszönniük nekem, hogy nem juttattam börtönbe a tolvajt. Csak hát a falunk kicsi, mindenki ismeri egymást, és én nem akartam zavarba hozni őket a szokatlan családi történetemmel.
