A lányom egyetemre ment, ezért a férjemmel szolidaritásból úgy döntöttünk, hogy anyagilag segítünk neki. A férje fizetésének a felét adjuk neki, ami nem kis összeg, főleg, hogy ő maga nem dolgozik. És most, azok után, amit láttunk…
Úgy döntöttünk, hogy nemrég meglepjük a lányunkat, és meglátogatjuk az egyetemi városában. És tudjátok mit? Sokkot kaptam! Hogy ott lakik… Úgy tűnt, hogy erőfeszítéseink és áldozataink hiábavalóak voltak.
Amikor megérkeztünk a vasútállomásra, felvett minket, és azonnal azt javasolta, hogy taxival menjünk a lakásához. Tudja, én és a férjem, akik mindig takarékosak vagyunk, azt mondtuk, hogy a busz is jó, de ő ragaszkodott a taxihoz. És majdnem 50 zlotyt fizettünk egy ilyen rövid útért! Ezt egyszerűen nem értem. Aztán amikor beléptünk a lakásába, amelyet egy barátjával oszt meg, teljesen megdöbbentem.
Gyönyörű dekoráció mindenhol, friss virágok, képkeretek minden falon. Díszíteni tudok, nem mondom, de minek most ilyesmire pénzt költeni? Értem én, mindenki szép dolgokra vágyik, de végül is ezek nem szükségletek, és végül is a lakás csak bérelt. Tudom jól, hogy a diákok szobái hogy néznek ki.
A nővéremnek két gyereke van otthon, akik egészen a fővárosban tanulnak, és tudod mit? Náluk látszik a szerénység, a tisztaság, de semmi csillogás. Minden fillért tiszteletben tartanak. És a lányom? Azt hiszem, egy kicsit elvesztette az érzékét a pénz értékéhez.
Az elmúlt évben annyit spóroltam, amennyit csak tudtam. Otthon lecseréltem a mosogatószereket ecetre, a boltban pedig mindig vadászom az akciókat. Még a cipőimet is elvittem a suszterhez, hogy ne költsek újakra.
És ő? Elvisz minket egy drága étterembe, mintha a pénz az utcán lenne. Annyi ételt rendelt, hogy elborult a fejem. Nem ettük meg az egészet, mondom, hogy kérjünk egy dobozzal, aztán majd hazavisszük, mire ő azt mondja, hagyjuk, és ne hozd magad kínos helyzetbe.
Ráadásul mutat nekem két pár új cipőt, amit nemrég vett magának. Érted ezt, és azt gondolom magamban, hol az értelem, hol a logika? Én itt minden lépésnél spórolok, ő pedig gondolkodás nélkül költekezik.
Kezdek elgondolkodni azon, hogy vajon jól tesszük-e, hogy ennyi pénzt adunk neki. Lehet, hogy ez hiba, most azon gondolkodom, hogy mit tegyek.Hogyan magyarázzam el neki, hogy ne vádaskodásnak hangozzon, hanem egy fontos életre szóló leckének?
Hogyan mutassuk meg neki, hogy ez a pénz, amit adunk neki, nem csak megélhetés, hanem a bizalmunk és reményünk is, hogy jól fogja használni? Esetleg van valami tanácsotok, hogyan harapjunk rá erre? Mert én már tényleg nem tudom. Szeretném, ha megértené, de nem akarom megbántani sem. Ha tudnátok valamit javasolni, nagyon hálás lennék.
