Alice volt a legszebb és leggyengédebb lány, akit Szergej valaha is ismert. Titokban szerelmes volt belé, de félt még csak utalni is az érzéseire. Szergej maga is vörös hajú, szemüveges fiú volt, két évvel fiatalabb Alisánál, és húsz centiméterrel alacsonyabb nála. De nemcsak ugyanabba az iskolába jártak, hanem ugyanabban a házban is laktak.
Néha Szergejnek sikerült elvinnie a táskáját. Minden lány féltékeny volt rá, így Alice-nak nem voltak barátai. Az összes fiú rátapadt, és nem nézett el tőle, így nem voltak barátai, és Alice-nek barátja sem volt, senki sem látta igazi embernek, csak a külsejét csodálta. Szergejnek azonban többért tetszett a lány, mint a csinos arcáért.
Az iskola után mindenki szétszéledt, és Szerhij belépett a hadseregbe. Amikor visszatért, magas és erős férfi volt. Találkozott az osztálytársával, Mashával, és beszélgetni kezdtek: “Ó, Szergej, mennyit változtál. Régen egy vörös hajú, szemüveges kölyök voltál, most meg olyan tiszteletreméltó férfi vagy.” – Ugyan már, Mása.
Jobb, ha elmondod, hogy itt mi a helyzet, mi változott. – Minden maradt a régiben. Petya motorbalesetet szenvedett, az orvosok alig tudták megmenteni, Svetka egy külföldihez ment feleségül, én pedig orvosnak tanulok. A legfrissebb hírek szerint Alisa érkezett hozzánk a fővárosból, az az iskolás szépség.
Ó, ugyanolyan arrogáns, mint amilyen volt. Szerhij elgondolkodott, hogy mi történt az első szerelmével, és elszaladt a régi épületükhöz.Abban a pillanatban egy gyönyörű és drága piros autó érkezett, és egy ugyancsak gyönyörű Alice szállt ki belőle – Szergej, szia. Régen volt már, sokat változtál.
– Alice, még mindig gyönyörű vagy… Most jövök a hadseregből. Hogy vagy, milyen az élet?” – Ó, Szerhij, nem is tudom… Iskola után elmentem a fővárosba, hogy meghódítsam, de senki nem igazán figyelt rám. Csak a megjelenésemet látták, és ennyi. Senkit sem érdekelt a tudásom és a képességeim.
De találkoztam egy férfival, aki 15 évvel idősebb nálam, csak ő nem csak a külsőmet látta bennem, hanem az embert is. Eddig így éltem. Elég gazdag és ismert ember a fővárosban. Tudod, Szergej, te vagy az egyetlen, akivel az iskola óta normális kapcsolatot tartok fenn… A többiek nem is akarnak megismerni.” – Mindez csak irigységből van, Alice. Örülök, hogy jól vagy.