Először teljesen gyönyörűnek tűnt számomra, csendesnek és ártatlannak. Mint egy macska. Megvettem és beengedtem. Honnan tudtam volna, hogy mi lesz belőle? Amikor először beengedtem, ez a szörnyeteg szelíd volt, szerény, valószínűleg színlelt!
Sokáig csobogott a kádban, mintha egy hónapja nem fürdött volna. Megnyugtattam magam, hogy ez csak egy éjszakára szól. De aztán megint eljött. És én megint beengedtem. Ezúttal a szörny több éjszakán át maradt. Nyugodt voltam, mert tudtam, hogy bármikor kiűzhetem.
Egy hónappal később ez a szörnyeteg megkérdezte tőlem: “Élhetek egy hétig?” És elővett a kagylójából egy törölközőt és egy fogkefét.Megint beleegyeztem, mert nem tudtam az alattomosságáról. Békésen aludt, soha nem zavart engem. Néha felébredtem az éjszaka közepén, ránéztem, és arra gondoltam:
“Mi van, ha örökre itt marad? Szabad akarok lenni.” A szörnyeteg megint túljárt az eszemen. Kiderült, hogy összeveszett az anyjával, és most nincs hol élnie. El akartam képzelni, hogy nézhetett ki ez az Anya, de gyorsan lemondtam a gondolatról. Nem vagyok kisgyerek.
Több mint 40 éves vagyok. Hogyan viselkedhettem volna? A szörny gyakran főzött valamilyen bájitalt.Nagyon tetszett az illatuk. Tudtam, hogy hamarosan a karmai közé kerülök. És így történt. Ez a szörnyeteg örökre velem maradt. Most már mindenhol ott van: a konyhában, a fürdőszobában, a kedvenc szekrényemet már tönkretette.
Új tapétát vett, és letépettette velem a régit. Minden vasárnap elkap az agyaraival, és elvonszol a parkba. Nem tudom, mit tegyek: teljesen ki vagyok szolgáltatva ennek a borzalomnak. Ennek a szörnyetegnek a neve Tanya. És jobban szeretem őt, mint magát az életet…
