– “Ó, Klava Baba, meddig tudod még ezt csinálni? Holnap ellenőrzést tartok a boltban, miattad van hiány a kasszában! Megkértelek, hogy mindent időben adj vissza.” – Gal, sajnálom… de most nincs egy fillérem sem. Megkaptad a nyugdíjadat, egyenesen a boltba kellett menned a pénzért.
“Azt mondtad, már két hete vissza kellett volna adnod!” – Ne kiabálj így, drágám… Tényleg nincs nálam a pénz. – Akkor menj és keresd meg, estig adok neked időt.Baba Klava elhagyta a boltot, és könnyek gördültek végig az arcán.
Nem tudott tovább menni, a könnyei miatt nem látta az utat. Ekkor egy furcsa autó hajtott fel, egy olyan autó, amilyet még soha nem látott a faluban. Egy energikus bácsi szállt ki a kocsiból, és belépett a boltba: – Galja néni, én vagyok az, megismersz? – Ó, Aljosa, olyan gáláns lettél, olyan városias.
Olyan öreg lettél. – Igen, Galja néni, eljöttem a szülőfalumba egy kis időre. – Jó, hogy nem felejted el a szülőföldedet, gyere vissza gyakrabban. -Megpróbálom. Adj egy doboz csokoládét, a legjobbat, a legdrágábbat. Még jobb, ha egyszerre öt dobozzal adsz, mert sok embert kell meglátogatnom.
Egy vidám férfi jött ki a boltból egy nagy szatyorral, és észrevette a síró nagymamát, Klavát – Mi van veled? Kövérke megbántott téged? – Nem, épp ellenkezőleg, ő segített ki, én meg cserbenhagytam. Mit ettél, ittál, vagy mit?” – Miről beszélsz, drágám? Vettem ételt, de a nyugdíjam a nagyapám gyógykezelésére fordítom.
A gyógyszerek manapság olyan drágák… Aljosa visszatért a boltba, és ellenőrizte a jegyzetfüzetében, hogy Klava nagymama mit vásárolt. Valóban csak élelmiszer volt: cukor, liszt, kenyér, kolbász.
Aljosa mindent kifizetett a nagyanyjának, és vett neki egy zacskó élelmiszert. – Gyógyuljon meg hamarosan a nagyapád. – Köszönöm, drágám… Nem is tudom, mit mondjak. Kevés olyan ember van, mint te.
