“Minden évben az egész család eljött hozzám húsvétkor. A gyerekeim, a nővérem és a családja, néha még a lányom anyósa is. Megszoktam, hogy mindenki készenlétben beugrik. Mindig is a ház asszonyaként teljesítettem ki magam, és nem vártam el senkitől, hogy segítsen. Két évvel ezelőtt megváltozott a helyzet. Megözvegyültem, és az egyedülálló nyugdíj miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy a korábbi színvonalon éljek. A hétköznapokban valahogy meg tudok élni, de a karácsony… Hát, mit hazudjak, nem engedhetem meg magamnak. Kitaláltam egy hihető kifogást a családomnak, de az igazság az, hogy egyedül fogok ülni, mert szégyellem elmondani az igazat.”
Háziasszony vagyok
A férjemmel tökéletesen kiegészítettük egymást. Ő határozottan a másik felem volt. Az egész életünk összhangban és együtt. Három gyermeket éltünk meg, és nem titkolom, a család adott nekem kiteljesedést. Néhány évre félretettem a karrieremet, és teljesen a gyerekeimnek és az otthonomnak szenteltem magam. Janek és én így döntöttünk. Ő sokat keresett, megengedhettük magunknak. Szerénytelenül azt mondanám, hogy jelentős vagyonnal engedhettük a gyerekeket a világba. Mindegyiküknek vettünk egy-egy lakást, és biztosítottuk számukra az oktatást.
Ezt a családias jelleget otthonról vettem át. A nővérem és én mindig nagy hálával és tisztelettel voltunk a szüleink iránt. Sőt, haláluk után is összetartottunk, és minden helyzetben számíthattunk egymásra.
Összesen nyolc évet töltöttem szülési és szülői szabadságon. Szerencsére a szakmámba való visszatérés zökkenőmentes volt számomra. Tanárnő voltam, és még akkor is, amikor visszatértem a munkába, sikerült összeegyeztetnem a munkámat az anyai és jó feleség szerepemmel. Az otthonomban mindig volt meleg vacsora, házi sütemény hozzá, minden sarkon kitakarítva.
A családi összejövetelek bajnoka is voltam. Mindig szilveszteri partik, grillezések és pazar partik voltak nálunk. Szóval ez volt a férjem. Én egyszerűen csak háziasszonyként teljesítettem ki magam!
Nem engedhetem meg magamnak a karácsonyt
Amióta a gyerekek saját magukhoz költöztek, annál jobban várom a családi összejöveteleket. Az ország különböző pontjaira költöztek, így a vasárnapi vacsorákról szó sem lehetett. Mindenki tudta, hogy imádom vendégül látni a szeretteimet, és meg sem próbáltak változtatni a terveiken.
Két évvel ezelőtt a helyzetem a feje tetejére állt. Janek szívrohamban halt meg. Váratlanul egyedül maradtam egy nagy házban egy panzióval. Persze eleinte nem ez volt számomra a legfontosabb, nem is gondoltam arra, hogy anyagilag nehezebb lesz a helyzet. Sokáig kétségbeesésben éltem. Végül azonban rájöttem, hogy életem szerelme mellett az anyagi hátteremet is elvesztettem. Elvettem a férjem nyugdíját, mert a tanári nyugdíjamból nem tudtam volna megélni, de így is nagyon nehéz.
Megtanultam takarékosan élni, de a büszkeségem még mindig megakadályoz abban, hogy bevalljam a gyerekeimnek, milyen nehéz. Úgy teszek, mintha még mindig boldogulnék, mert nem akarom növelni az aggodalmaikat. A karácsonyt a szokásos módon ünnepeltem. Kölcsönkértem egy barátomtól, és valahogy sikerült. Sajnos a közelgő karácsony látomása megrémít. Először fordul elő, hogy nem a családommal fogom tölteni.
Annyira szégyellem bevallani, hogy anyagi gondjaim vannak, hogy hazudtam, mert egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy úgy töltsem a karácsonyt, mint mindig. Azt mondtam a gyerekeimnek és a nővéremnek, hogy idén a húsvétot egy barátommal töltöm, akinek a férje meghalt. Azt mondtam, hogy tudom, milyen fájdalommal jár, és nem hagyhatom magára. Hittek nekem. Szomorúan, de azt mondták, tiszteletben tartják a döntésemet.
Előttem áll életem első magányos karácsonya. Természetesen nem megyek a barátnőmhöz, bár ő valóban nemrég özvegyült meg, ezt az időt a fiával tölti. Neki sem vallottam be, mert nem akarom tovább növelni a gondjait ebben a nehéz időszakban. Nem tudom, hogyan fogom ezt kezelni. Már a gondolat is összetöri a szívem…..
