Az én városomban mindenhol látni idős hölgyeket, akik árulnak valamit. Legtöbbször a posta mellett, bankoknál, vagy csak úgy a járdán ülnek a zsúfolt helyeken.
Többnyire nyugdíjasok, akiknek egyszerűen nincs miből megélniük. Ezért megpróbálnak valamit megszülni, hogy legalább némi nyugdíjemeléshez jussanak. Erősen esett az eső a nap folyamán. A feleségemmel üzleti úton voltunk, és a végén meg kellett állnunk a postán, hogy feladjunk egy csomagot a lányunknak.
Megálltunk, a feleségem elment és beállt a sorba, én pedig úgy döntöttem, hogy szívok egy kis friss levegőt. Amikor kiszálltam az autóból, alig 15 méterre észrevettem egy fejkendős idős hölgyet.
Savanyú uborkát és fokhagymát árult. De senki sem lépett oda hozzá, és az idős hölgy megpróbálta felmelegíteni átfagyott kezét. Úgy döntöttem, hogy odamegyek hozzá, és veszek tőle valamit, mert úgyis meg kell vennem a piacon. -“Mennyibe kerülnek ezek, nagyi?” Ó, fiam, 20 dollár. Hány darab?”
-Adja ide az összeset! -Miért uborka – kérdezte hátulról egy kabátos férfi.-Amit csak akarsz, fiam. Minden az enyém… Nos, ha az enyém, akkor mindent elveszek. A férfi fogta a doboz savanyú uborkát, és elindult a drága kocsija felé. Amikor visszatért, átnyújtott a nagymamának egy ezer dolláros bankjegyet.
– “Fiam, nincs nálam apró. Ez egy nagyon nagy összeg. – “Tartsd meg a visszajárót, nagyi. Persze, én is szerettem volna uborkát venni, de nem bosszankodtam. A lényeg, hogy egy nagyon jó tettet hajtottunk végre együtt…
