Nina és Arthur tíz éve voltak házasok. Arthur inkább egyedül ment bevásárolni. Nem annyira azért, mert a vásárlás szerelmese volt, hanem mert biztos volt benne, hogy a felesége drága termékeket fog vásárolni. És volt egy figyelemre méltó eset két évvel ezelőtt…
Egyszer szükség volt arra, hogy a férj és a feleség együtt menjenek bevásárolni. Nem volt kire hagyniuk a gyerekeket, így az egész család elment a szupermarketbe – a férj és a feleség és a gyerekeik: egy hatéves fiú és egy kétéves lány. Először a zöldségosztályra mentek.
Artúr alulra tett néhány drága almát a zacskóba, felülre pedig néhány olcsó almát. “Mit csinálsz?” – sziszegte halkan a felesége. “Fogd be!” A férfi villámokat szórt a szeméből. Artúr az összes füstölt húst visszaöntötte a tálcára a felesége elé. Aztán tovább sétáltak a boltban. Hosszú ideig.
“Kimegyek a lánnyal. Ott megvárlak” – ajánlotta fel Nina.- Nem kell – mondta a férfi, leemelt a polcról egy zsemlét, és átnyújtotta a lányának. A lány elkezdte enni a zsemlét, és megzavarodott. A feleség levette a csomagolást a zsemléről, hogy odaadja a pénztárnak.
A férje azonban nevetve nézett rá, elvette a csomagolást, és a polc egyik sarkába dugta: “Te egy kibaszott idióta vagy? Nem értesz te semmit? Egyáltalán nem alkalmazkodtál az élethez?” – mondaná dühösen… Egész úton hazafelé a fiú azzal a témával kínozta anyját és apját: “Miért nem fizettük ki a zsemlét? Ezt nem teheted! Apa ellopta a zsemlét?
De ugye apa nem ezt csinálja?” – Boldog vagy? Megérted, hogy mit tettél? Most pedig magyarázd el neki te magad!” – kiabált Ninára a férje, amikor hazaértek. Hogy Ninának hogyan sikerült kijönnie ebből a helyzetből, és hogyan tudta igazolni az apját a fia szemében, nem tudni. De soha többé nem mentek el családként a boltba. És általában Arthur kezdett vásárolni. Egyedül.
