30 éves vagyok, a bátyám 4 évvel idősebb nálam. A bátyámmal nem volt családi kapcsolatom. Nem voltunk barátok. Csak nagyon különbözőek voltunk. Nem tetszett, hogy mielőtt összeházasodtunk, a bátyám a barátaival tartott, aztán csatlós lett. Nem volt saját véleménye.
Hozzászoktam ehhez, ezért távolságtartó vagyok – igyekszem nem belekeveredni a családjukba, és nem engedem be őket az enyémbe. Mindketten felnőttünk, elhagytuk a szüleinket, és mindketten megpróbáltuk felépíteni a saját életünket.Mindig segítettem a szüleimnek, mindent hoztam nekik, amire szükségük volt, és a bátyám csak a nagy ünnepeken emlékezett rájuk.
Négy évvel ezelőtt édesanyám meghalt. Elkezdtem gyakrabban látogatni apámat. Takarítottam, főztem, mostam, ahogy anyám is tette. A bátyám és a felesége csak a születésnapján látogatta meg apámat. És minden alkalommal panaszkodtak az életükre, a saját lakásuk hiányára. Két évvel ezelőtt apám szörnyű diagnózist kapott.
A kezelése nagy összegű pénzt igényelt. Apám és az én megtakarításaim gyorsan kimerültek. A bátyámtól kértem segítséget, ő a fiam, így számíthattam a segítségére. Van pénzük, mert lakásra spóroltak. De a sógornőm válaszolt a bátyám helyett. Azt mondta, hogy nem fognak segíteni az apjuknak.
A lakás fontosabb volt számukra. Akkoriban a kicsi, de nagyon kényelmes garzonlakásomban éltem, aminek a megszületése mellett döntöttem. Apám megtiltotta, de én megmagyaráztam neki, hogy bővülni akarok, így rendben volt. A lakáson kívül apámnak volt egy autója és egy dácsája is, de úgy döntöttem, hogy az autóra azért van szükségem, hogy apámat fuvarozhassam, a dácsa pedig rossz állapotban volt, úgyhogy előbb rendbe kell hoznom.
Egy héttel az utolsó lélegzetvétele előtt apám az összes vagyonát rám íratta. A bátyám és a sógornőm meg vannak győződve arról, hogy apám nem bánt velük tisztességesen. Követelik, hogy osszam meg velük a pénzt. És biztos vagyok benne, hogy nem tartozom nekik semmivel.
