Nyikolaj és Olja éppen vacsoráztak, amikor a férfi megemlítette, hogy valaki beköltözött Tánya nemrég elhunyt nagymamájának lakásába. A férfi alig várta, hogy megismerje az új szomszédjukat, és felajánlja a segítségét, hiszen ez a természetéhez tartozott. Olja mosolygott Mykola segítőkészségén, mert ez közös vonás volt a falubeliek között.
Mykola már sok szomszéddal összebarátkozott, köztük a nagybátyjával, Szlávával, aki az utca túloldalán lakott, és akinek volt egy Alma nevű juhászkutyája, aki télen a madarakat etette. Mykola egyszer felajánlotta, hogy elviszi Nina Mykhailivnát, egy idős asszonyt az utcájukból a célállomásra és vissza.
Mindig kész volt segítő kezet nyújtani anélkül, hogy bármit is várt volna cserébe. Bár Mykolát kedvességéért szerették, kényelmetlen volt segítséget kérnie, amikor szüksége volt rá. Jobban szeretett mindent egyedül megoldani, és nem terhelni másokat.
Elhatározta, hogy talál egy jó állást, hogy eltartsa Olját és a leendő gyermekeiket. Egy nap Mykola találkozott új szomszédaikkal, és segített nekik felvinni egy dobozt az emeletre. Egy idős asszony megpróbált fizetni neki a segítségért, de Mykola visszautasította, amíg a nő nem ragaszkodott hozzá.
A nő adott neki egy érmét, és azt tanácsolta neki, hogy csak azoknak ajánlja fel a segítségét, akiknek szükségük van rá.Mykola nagy becsben tartotta az érmét, és mindig magánál hordta, mert szerencsét hozó kabalának tartotta. Telt-múlt az idő, Mykola jó állást talált, és Olja terhes lett az első gyermekükkel. Mykola és Olja álmai valóra váltak, és boldogok voltak együtt.
Nyikolaj gyakran kérdezősködött a furcsa szomszédokról, akiket azután a nap után soha többé nem látott. Rájött azonban, hogy az igazi boldogság nem a pénzben rejlik, hanem az Oljával közös szerelemben, és abban az elhatározásban, hogy álmaikat valóra váltják. Hálásak voltak egymásnak, és hosszú és boldog közös élet elé néztek, amelyben felnevelték gyermekeiket, és csodálatos emlékeket szereztek.
