– Marina, ezek a te vendégeid – vágott élesen közbe a férfi -, nincs szükségem rád. Ennyi az egész. A lényeg elhangzott. Andrij elhagyta a szobát. Fájdalom és harag lett úrrá a lányon. Hogyan mondhatta volna el a vendégeknek, hogy nem lesz esküvő? Miért egyezett bele Andrej mindebbe?
Marina megnézte magát a tükörben. A szemei feketék voltak, és a szempillaspirálja elkenődött. Meg kellett tisztálkodnom, és csak szólnom kellett az embereknek, hogy távozzanak. Anélkül, hogy bármit is megmagyaráznék. Erre nincs szükség. Hagyjuk, hogy azt gondoljanak, amit akarnak.
Ő meg tudja oldani. Marina kiment a folyosóra. “Nem lesz esküvő!” – mondta hangosan.Aztán megfordult, és kirohant a szobából: – Lányom! Mi történt?” – próbálta utolérni az anyja. Marina azonban, hogy elkerülje a felesleges beszélgetést, beült a legközelebbi autóba, és megadta a lakása címét.
A taxi azonnal elindult. A lány ott szabadjára engedte érzéseit, és könnyekben tört ki. Nagy, fekete szempillaspirállal színezett könnycseppek csöppentek a ruhájára. “Segíthetek valamiben?” – fordult meg a fiatalember. Maxim csodálattal nézett Marinára. Figyelmesen nézte ennek az erős és őrülten szép lánynak a vonásait:
– Te vagy a legjobb lány, akit valaha ismertem. Megfogta a kezét. – Eljössz velem? – Várj. Még nem állok készen egy új kapcsolatra – mondta Marina zavartan.- Elmegyünk egy kávézóba és sétálunk egyet. Aztán majd meglátjuk. Majd meglátjuk. Oké? Marinának tetszett, hogy a srác nem gyakorolt rá nyomást. Szépen udvarolt neki és gondoskodott róla.
Fokozatosan a lány kezdett megbízni benne. És végül beleegyezett, hogy találkozzon vele. Hamarosan egyszerűen regisztrálták a kapcsolatukat. A fiatalok nem ünnepeltek. Az estét a családjukkal töltötték. Boldog jövő várt rájuk. Végül is, ami történt velük, az hozta össze őket. Különleges kötelék alakult ki közöttük. Olyat, ami egyetlen más párnak sem volt. Legalábbis szerették ezt hinni.
