Vitia ismét nem engedelmeskedett az anyjának. Nem tehetett róla, egy egész csapat barát várta a háza előtt, és nem tudta megállni, hogy ne menjen ki eléjük. Amint az anyja hazaért az éjszakai műszakból, megdöbbenve látta, milyen állapotban van a lakás. Mindenhol szemét volt, a mosogatóban pedig egy hegynyi koszos edény állt.
Vitya meg sem akarta hallgatni anyja szemrehányásait, csak “túl akarta élni” a veszekedést, és rohant vissza a barátaihoz. “Vitya, te olyan önző vagy! Nem akarsz segíteni, csak magadra gondolsz” – szidta végtelenül az anyja. Majd később feltakarítok. Kérlek, most már elmehetek?” – nyöszörgött Vitya.
Az anyja felsóhajtott:- Oké, rajta. De én magam viszem el. Veled mindig ez van. Soha nem teszed meg, amit meg kell tenned, soha! Vitya tudta, hogy az anyja pár perc alatt mindent megcsinál magától, ezért nem sokat fáradozott azzal, hogy segítsen. Csak amikor pénzre volt szüksége, akkor vált tökéletes fiúvá, aki minden feladatot elvégzett, és néha még vacsorát is főzött.
Az anyja boldog volt, amikor így viselkedett. Egy nap Vitya édesanyja nem jött haza a munkából a szokásos időben. Vitya a barátaival volt, és csak késő este vette észre, hogy az anyja hiányzik, amikor hazaért. Átkutatta az egész lakást, de édesanyját sehol sem találta. Aztán egy telefonhívás ébresztette fel a kórházból: – Vitalijjal beszélek?
Édesanyád balesetet szenvedett, és súlyos állapotban van” – mondta neki egy ismeretlen hang.Vitia az intenzív osztályra sietett, hogy megtudja, mi történt. Nem láthatta az édesanyját, de az üvegajtón keresztül nézhette. A fiút aggodalom és szorongás töltötte el, ahogy nézte a fehér ágyban eszméletlenül fekvő anyját.
“Gyerünk – suttogta Vitya -, miért nem kiabálsz velem? Miért nem mondod el, hogy milyen rendetlenség van a házban, miért, anya?” Egész éjjel imádkozott Vitya, és kérte Istent, hogy segítsen és gyógyítsa meg az édesanyját. Megígérte, hogy engedelmeskedik az anyjának, mindenben segít neki, és jóváteszi a viselkedését. Rájött, milyen szörnyen viselkedett.
Rájött, hogy elveszíti az egyetlen embert, aki igazán szereti őt. Másnap reggel Vitya édesanyja felébredt, és átszállították a kórterembe. Vitya végre bemehetett és megölelhette, majd órákig ült a kezét fogva. Rájött, hogy a bűnbánata mindent helyrehozott, és megígérte, hogy soha nem felejti el az Isten iránti ígéreteit. Ettől a naptól kezdve Vitya példás fiúvá vált, aki mindig kész volt segíteni édesanyjának bármiben, amire szüksége volt.
