Az esküvő az egyik legboldogabb esemény az egymást szerető emberek életében. Gyűrűk, vendégek, gratulációk, mosolyok, örömkönnyek, ajándékok… Igen, egyébként az ajándékokról! Végül is elég szokatlanok és váratlanok lehetnek. A pasával való esküvőm napján az anyósom két ikreket hozott az asztalra. A gyerekek alig voltak négyévesek. Azt mondta: “Ez az én nászajándékom. Ha szereted őket, lányom, akkor a jövőben jó anya leszel”. Hogyan kezdődött az egész?
Pashával akkor találkoztam, amikor végeztem az egyetemen. Udvarias, művelt, gáláns fiatalember volt. Nem tudtam nem érdeklődni iránta, kapcsolatunk gyorsan fejlődött. És hamarosan együtt is kezdtünk élni. Őszinte ember vagyok. Ezért azonnal mindent elmondtam Pashának magamról. Arról, hogy nagycsaládban nőttem fel, hogy milyen nehéz volt nekünk. Én voltam a legidősebb lány, így én voltam felelős a testvéreim neveléséért. Magától értetődik, hogy ezek után nem akartam gyereket vállalni.
Az én terveim teljesen mások voltak. Karrierről álmodtam. A jogi karon tanultam, és a szakterületemen akartam dolgozni. Emellett szerettem volna beutazni a világot a szerelmemmel. És általában véve élvezni az életet. A gyerekek pedig felelősséggel járnak. Egyszóval, nem siettem. Pasa gyereket akart, de tökéletesen megértett engem. És támogatott engem. Hamarosan úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Abban az időben Pavlo húgát elhagyta a férje. Egy másik nőhöz ment, és külföldre mentek. Egy idő után azonban bocsánatot kért a feleségétől. A nő megbocsátott neki, és elment a férjéhez.
Két gyermeket hagyott otthon. A gyászoló szülők már nem jelentkeztek. Nem terveztünk túl fényűző esküvőt. Aláírtuk a házassági anyakönyvi kivonatot, és elmentünk az étterembe, ahol már vártak ránk a rokonok. A bankett alatt anyósom odajött hozzánk két ikrekkel. Azt mondta, rám nézve:
“Ez az én nászajándékom. Ha te, a lányom, szereted őket, akkor a jövőben jó anya leszel.” Persze én csak megdöbbentem. Hiszen mindenki tudta, hogy nem akarok gyereket. Csendben néztem a gyerekeket, és könnyek gyűltek a szemembe. Legszívesebben mindent feladtam volna, és elszöktem volna valahová. De nem ez a kiút… Elfogadtam a kihívást.
Azóta öt év telt el. A gyerekek udvariasan, kedvesen és engedelmesen nőnek fel. És én nagyon szeretem őket. El sem tudom képzelni az életemet a fiúk nélkül. És még a szüleiknek és az anyósuknak is hálás vagyok a körülményekért. Egyébként most babát várok. És nem szándékozunk megállni egy gyermeknél. Nagyon sok mindent újragondoltam. Az élet olyan kiszámíthatatlan!
