Szonja nem tudott hozzászokni a gondolathoz, hogy a nagymamája elment. A lány szülei elváltak. Az apja egy másik városba költözött, és a lány soha nem látta őt. Az édesanyját betegség vitte el, és a lánynak csak a nagymamája maradt, aki gondoskodott róla. Szonja a nagymama halála után minden nap elment a nagymama lakására. Átnézte a dolgait, és régi fényképeket nézegetett. Egy nap rábukkant egy levélre, amit neki szántak.
“Kedves unokám, sajnálom, ami történt, de tudnod kell az igazságot. Édesanyád, Léna, valójában nem a rokonod, ahogy én sem. Amikor a lányom szült, a baba három nappal később meghalt. Léna sokáig nem tudott magához térni, majd az orvos felajánlotta, hogy megveszi nekünk a babát. A szomszéd kórteremben volt egy sokgyermekes anya, akinek volt egy gyönyörű lánya. Minden pénzünket odaadtuk, amink volt, hogy visszavásároljuk.
Likap kicserélte a gyerekeket. Nem tudom, anyukád hogyan reagált erre, mert mi menekültünk. Léna pontosan egy évig nem tudott megnyugodni, dühös volt. Azt hitte, hogy jön a rendőrség, és elvisz téged tőlünk. Sajnos nem találta meg a boldogságot. Vaszja férje nem tudta megszokni, hogy gyereket vettek. Halálra itta magát, Elena pedig nagyon beteg lett. Átvettem a nevelésedet.
Úgy szerettelek, mintha a sajátom lennél, de szégyellem magam miattad. Ha akarod, megtalálod a saját családodat, szerintem örülni fognak neked. Három testvéred és két húgod van” – írta a nagymama. Szonja tizedszer is elolvasta a levelet, amikor a férje hazaért a munkából. Mindent elmondott neki, megmutatta a térképen a címet, ahol a családja lakott. Szonja érezte, hogy most már nem lesz egyedül. Az édesanyja megölelné, és megadná neki a szeretetet, amit megérdemel.
Szonja és férje, Valera egy kisvárosba mentek, ahol heves vihar fogadta őket. Elérték a házat, ahol a lány igazi szüleinek kellett volna lakniuk. Ahogy az épület előtt álltak, Valera nem értette, hogyan élhet ott öt gyerek és a szüleik. Ez nem egy ház volt, ahol lakások voltak, hanem egy közös lakás. Valera elhatározta, hogy megkérdezi a portást a felesége szüleiről. – “Igen, ismerem őket.
Tartsd magad távol tőlük, mindig beszélgetnek és zavarják a normális embereket” – mondta az idős hölgy elégedetlenül. Ők is isznak a szüleikkel?” – kérdezte Szonja izgatottan. – “Nem, őket egy árvaházba vitték. Ott legalább etetik és öltöztetik őket – sóhajtott a portás. Szonja és Valera nem akartak bejönni, ezért hazamentek. Szonja egész úton hazafelé köszönetet mondott a nagymamájának és Léna anyjának, amiért elvették őt az igazi szüleitől.
