– Tonya, miért csinálod ezt? A menyed soha nem lesz a saját lányod, az unokád pedig hamarosan elfelejt téged. Újra férjhez megy, és elfelejt téged – mondják nekem a barátaim. De én ezt nem tehetem! Szégyellem magam azért, ahogy a fiamat neveltem. Egyedül neveltem fel, férfikéz nélkül, és most a következményekkel kell szembenéznem.
Vadym hét évvel ezelőtt ment férjhez. Nastia a városunkba jött tanulni. Béreltek egy lakást, és elkezdtek kijönni egymással. Az első naptól kezdve nem működött a kapcsolatunk. Nem kerültünk nyíltan konfliktusba, de Nasztya óvakodott tőlem. Nem nagyon avatkoztam bele az életükbe, mert állandóan dolgoztam.
Engem sem érdekeltek az ellenőrzések – hagytam, hogy úgy éljék az életüket, ahogy ők akarták. Ha meghívtak látogatóba, eljöttem, és néha ők is meglátogattak. Két évvel később született egy unokám. A gyerekek továbbra is albérletben laktak, pedig saját lakásról álmodoztak. Amikor az unokám felnőtt, veszekedni kezdtek. Vadim megesküdött nekem, hogy nincs senkije, mert én ezt éreztem. Megvárta, amíg Artem elkezdi az óvodát, és beadta a válókeresetet: “Anya, miért vagy ideges? Nem fogom kifizetni a zsarukat. Maria egyébként is terhes, és Násztya gondoskodjon magáról, menjen a szüleihez – mondta a fiam.
Természetesen veszekedtünk, mert nem értettem egyet a tetteivel. Nastia nem akart elmenni sehova, mert a városában elveszítené az állását, a fia pedig az óvodát. A szülei pedig nem igazán várták ott. Elkezdett albérletet keresni, mert nem engedhetett meg magának egy teljes értékű lakást. A válás után telefonon tartottam a kapcsolatot a menyemmel. Egyszer meglátogattam őket, mert az unokahúgom oda akarta adni a fia ruháit, hogy próbáljam fel. Anasztázia nem nagyon örült nekem.
Látszott rajta, hogy neheztel a volt férjére. Hiszen nehéz idők jártak rá – Vadym nem keresett eleget, hogy eltartsa az új családját. Éppen akkor jöttem, amikor az unokám ebédelt. A menyem engem is vendégül látott: “Nem szeretem a borscsot hús nélkül. Anyu nem tud csirkét venni, mert ki kell fizetnie a lakbért” – mondta az unokám, mire a menyem az ablak felé fordult és sírni kezdett.
Megkérdeztem a menyemet, hogy elmehetnék-e sétálni az unokámmal. Ő igent mondott. Együtt mentünk a szupermarketbe, hogy vegyünk valami élelmiszert. Ahogy sétáltam az úton, eszembe jutott, hogy gyerekkoromban ugyanilyen borscsot ettem hús nélkül.
De hát minden ember így élt. Azóta elkezdtem segíteni a menyemnek a pénzzel. A fiam nem tudott erről, de egy nap Artem elmondta neki. – Normális vagy? “Nem tudsz biciklit venni az unokádnak, de a lakbérüket fizeted – támadt rám a fiam – Azt akarod, hogy a fiad a vasútállomáson lakjon? Násztya egyedül neveli a gyereket, te meg… Neked nincs lelkiismereted, ezért nekem kell fizetnem a dolgaidat” – válaszoltam. Azt mondta, hogy egy idegen nőt cseréltem el a saját fiamra. Hát legyen, de a saját unokám nem fog egyedül borscsot enni vízzel.
