Apa, köszönöm, hogy beléptél az életembe… Egy hálás poszt mindazoknak a férfiaknak, akik azt tették, amit az apám. Anyám nagyon korán adott életet nekem. Úgy számoltam, hogy 17 éves volt a szüléskor. Apámat nem ismertem. Anyám nem mesélt róla, engem pedig nem nagyon érdekelt. Miért érdekeljen egy olyan ember, aki nem törődik veled? Kilencéves voltam, amikor anyám bemutatott a férjének.
Nagyon vonakodtam elfogadni őt. Egyáltalán nem örültem annak, hogy valaki más is csatlakozik a családunkhoz. Tipikus gyerek, aki nem érti meg egy felnőtt minden igényét. Anyám akkoriban 26 éves volt, a férjem 30 éves. Anyámmal beköltöztünk a férjem lakásába. Saját szobát kaptam. Együtt jártunk sétálni a parkba és kávézókba.
Megértettem, hogy mindez az én kedvemért történt, hogy jobban tudjak bánni a férfiakkal. De nem. Azt hittem, hogy anyámmal tökéletes család vagyunk, és nincs szükségünk senki másra. Anya kórházba került. Először a városi kórházban műtötték meg. Egy héttel később hazaengedték, de anyám nem érezte jól magát – a láza nem csökkent, és delirálni kezdett. Szása bácsi (akkoriban így hívtam) elkezdett telefonálni valahova, aztán beültette anyámat a kocsiba, és elhajtott. Az autó nélkül és anyám nélkül tért vissza.
Évekkel később tudtam meg, hogy anyámat másodszor is meg kellett műteni egy magánklinikán. Szása bácsi pedig kifizette a klinikát az autójával, amelyet nemrég vásárolt egyenesen a szalonból. Egy héten belül megszabadult a ritka borok gyűjteményétől. Nagyon nagy gyűjteménye volt. Emlékszem, amikor anyám még a klinikán volt, megkérdeztem tőle, hová tűnt az autó, mire Szása bácsi azt válaszolta:
“Anyád egészségére cseréltem.” Ez a mondat akkoriban nagyon megragadott. Még mindig emlékszem, hogy Sasha bácsi mondta. Azóta gyökeresen megváltozott a hozzáállásom. Ettől kezdve kezdtem el apának szólítani. Néhány évvel később segített, hogy tandíj ellenében bejussak az egyetemre, mert a jegyeim nem feleltek meg a követelményeknek. Kár, hogy egy ilyen ember akkor jelent meg, amikor én 9 éves voltam…
Bárcsak már a kezdetektől az apukám lett volna… De tudod, ezek a pénzkérdések egy gyerek számára nem túl fontosak. Emlékszem, hogyan segített nekem a házi feladatban, hogyan röplabdáztunk hármasban, és hogyan készítettünk együtt tábortortortát kekszből és sűrített tejből. És persze külön köszönet azért, ahogyan édesanyámmal kommunikált. Emlékszem arra a sok szeretetre, amit a szavaiba fektetett, arra, ahogy édesanyám haját simogatta. Igazi boldogság volt. Köszönöm, apa, hogy boldoggá tetted anyukámat!
