Lövések a Keleti pályaudvarnál, rendőr is megsérült

Hétfő este lövés dördült a Keleti pályaudvar közelében.

A 444 számolt be róla, hogy egy olvasójuk úgy tudja, hogy hétfőn este lövöldözés volt a Keleti pályaudvarnál.

A portál felkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), ám ők a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF) irányították át őket.

A portál hozzátette, ebből sejtették, hogy olyan esemény történt, amiben rendőrök is érintettek voltak.

A 24. értesülései szerint egy fiatal nő késsel fenyegette a rendőröket a Keletinél. A rendőrök figyelmeztető lövést adtak le, majd megbilincselték a nőt és előállították.

Megszólalt a KNYF
A KNYF válaszolt is; megerősítették, hogy komoly bűncselekmény történt.

„Korábbi megkeresésére tájékoztatom, hogy annak tárgyával kapcsolatban a Központi Nyomozó Főügyészség emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást, míg a rendőri intézkedés során történtek teljes körű kivizsgálása külön eljárásban van folyamatban” – fogalmaztak a válaszukban.

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *