Előállt! Dárdai Blanka megmutatta új szerelmét – ERRE nem számítottunk, de valóban ő az…Íme a párja, mindenki ismeri

Dárdai Blanka végleg maga mögött hagyta a múltját, és új fejezetet nyitott az életében. Az énekesnő, aki korábban viharos kapcsolatban volt L.L. Juniorral, most egy új férfi oldalán találta meg a boldogságot. Immár a találgatásoknak is vége: Blanka Milánóból osztott meg szerelmes fotókat az új párjával, a sármos ökölvívóval, Baracsi Dániellel.

Dárdai Blanka igazán nehéz időszakot tudhat a háta mögött, hiszen az elmúlt évei az L.L Juniorral való viharos kapcsolatáról szóltak. A sztárpár hol a fellegekben, hol pedig a pokolban járt: számtalanszor szakítottak, majd kezdték újra a kapcsolatukat, míg végül a tavalyi év második felében sikerült végleg búcsút inteniük egymásnak. A gyönyörű énekesnő azóta egy új hobbiba, a bokszba is belekezdett egy rendkívül sármos oktató, a négyszeres magyar bajnok ökölvívó, Baracsi Dániel segítségével, akivel olyan jól megtalálták a közös hangot, hogy már tavaly decemberben elindultak a találgatások, vajon az énekesnő és a jóképű sportoló között több is van-e baráti viszonynál.

Ugyan a páros korábban együtt utazott el síelni, eddig egyikük sem erősítette meg, hogy egy párt alkotnak. Ám most maga az énekesnő vállalta fel a férfival való párkapcsolatát.

Romantikus városnézés Olaszországban

Dárdai Blanka és új kedvese a napokban Milánóba ruccantak ki együtt, ahonnan az énekesnő csütörtökön már szerelmes fotókkal jelentkezett.

Nyugalom a viharban
– írta Dárdai Blanka az Instagram-oldalán megosztott, lapozható bejegyzésében.

A fotókról – amelyeken az új párja is feltűnik – csak úgy sugárzik az énekesnő boldogsága, a hatodik képen pedig egy csók is elcsattan közte és a szerelme között.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by BRENKA (@dardaiblanka)

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *