Az esküvő után a férjemmel azonnal eldöntöttük, hogy gyermeket szeretnénk. A férjemnek jól fizető állása volt. Egy háromszobás lakásban éltünk, amelyet még az esküvő előtt vásárolt. Eltelt körülbelül négy év, de még mindig nem tudtam teherbe esni. Ekkor döntöttem úgy, hogy időpontot kell kérnem a klinikán, és meg kell vizsgáltatnom magam. Elmentem az időpontra, és azonnal elvégeztem az összes szükséges vizsgálatot. Jó volt, hogy minden félelmem nem igazolódott be.
Sírni kezdtem örömömben, amikor az orvos azt mondta: “Ön teljesen egészséges”, majd hozzátette: “Jöjjön el a férje egy vizsgálatra. Amikor a férjem hazajött a munkából, elhatároztam, hogy beszélek vele, és mindent elmondok neki. Azt hittem, ellenezni fogja, de beleegyezett. Kivett egy szabadnapot, és másnap elment a klinikára. Késő este tért haza. Elég rosszul nézett ki. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem válaszol a hívásaimra, azt mondta, hogy nem akar felzaklatni. Az orvos azt mondta, hogy nem lehet gyereke.
Az egyetlen kiút az IVF volt, de a férjem elutasította ezt az eljárást. Nem tudtam aludni, és éjszaka eszembe jutott, hogy örökbe fogadjak egy gyermeket. Reggeli közben elmondtam a férjemnek az ötletemet, aki azt mondta, hogy gondolkodnunk kell rajta. El akartuk titkolni az örökbefogadást, ezért hat hónapra elhagytuk a városunkat. A férjem programozóként dolgozott, így könnyen tudott otthonról dolgozni.
Elkezdtük előkészíteni az örökbefogadáshoz szükséges összes dokumentumot. Teljesen odavoltunk, amikor pozitív választ kaptunk. Aztán azt mondták, hogy ha a szülészet elutasít, azonnal tájékoztatnak minket. Egy hónappal később megkaptuk a várva várt hívást. Gratuláltak nekünk, és közölték, hogy eljöhetünk megnézni a babát. Egy percet sem vesztegettünk. A férjem és én aggódtunk, mert egy kisgyermekről volt szó. A nővér kijött hozzánk a babával.
Édesen aludt. Azt mondta, hogy hoz még egyet, és választhatunk. Én visszautasítottam, mondván, hogy ezt fogjuk elvinni. Fiú volt. Szelíden rám nézett, és elkezdett integetni a karjaival. A karjaimba vettem és megöleltem. Egyszerűen nem tudom leírni az érzéseket, amiket abban a pillanatban éreztem. A kisbabát Bohdannak neveztük el. Egy héttel később teljes értékű családként tértünk vissza szülővárosunkba.
Gratulációkat és ajándékokat kaptunk rokonainktól és barátainktól. Azóta teljesen elmerültem a gyermekgondozásban. A hétvégén úgy döntöttünk, hogy vezekelünk a baba miatt: követtem Bohdant a szobába, és elájultam. A férjem azonnal hívta a mentőket. Bevittek kivizsgálásra. A férjem és a fiam velem jöttek a kórházba. Később az orvos azt mondta, hogy nincs semmi baj, ez toxikózis során történik.
“Miféle toxikózis?” – kérdezte a férjem meglepetten. “Egyszerű toxikózis” – mondta az orvos, és elment. Nagyot veszekedtem a férjemmel. Elkezdett azzal vádolni, hogy megcsalom. Mindent megtettem, hogy meggyőzzem arról, hogy nem csaltam meg.” – Hogyan nem csaltad meg? Tavaly egy orvos azt mondta nekem, hogy soha nem lehet saját gyerekem. Másnap elment ugyanabba a klinikára, ahol a kiábrándító diagnózist kapta, hogy újra megvizsgálják. Amikor Viktorom megkapta az összes eredményt, feltett egy kérdést az orvosnak: “Hogy történhetett ez? Azt mondta nekem, hogy meddő vagyok.
– Victor úr, szükségünk van néhány napra, hogy részletesen áttanulmányozzuk a tesztjét. A férjem egy hatalmas rózsacsokorral és egy aranygyűrűvel jött haza. Bocsánatot kért tőlem, amiért először nem hitt nekem. Kibékültünk, és nyolc hónappal később született egy lányunk, Diana. Hat hónappal később a férjemet újabb vizsgálatra hívták, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy jól van. Most a lányunk másfél éves, a fiunk pedig hamarosan hároméves lesz. A harmadik gyermekünket várjuk, de ez a terhesség elég nehéz számomra. A klinikán azt mondták, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik örökbe fogadtak egy gyermeket, és utána történt egy ilyen csoda! Tetszett a történet?
