Kiderült, hogy Szergej és én nagybácsi és unokaöcs voltunk, és egyáltalán nem a szüleink gyermekei. Arina és Nazar már évek óta együtt éltek, de nem volt gyerekük. Abban az időben az “átlagemberek” számára nem volt elérhető az IVF, így a gyermekvállalás egyetlen módja az örökbefogadás volt. De Arina és Nazar még mindig hezitáltak, ha nem történt volna ez az eset… A férj és a feleség gyakran mentek a faluba, hogy segítsenek a szüleiknek. Orysia édesanyja tanárként dolgozott a helyi iskolában, és gyakran mesélt a diákjairól.
Ezen a bizonyos látogatáson Olha Sztepanivna aggódni kezdett, hogy az egyik tizenöt éves diákja, Halia, aki hamarosan gyermeket vár, elment egy nyári táborba, és “meglepetéssel” tért vissza. Nincs hova mennie, az édesanyja nem jó, és amint megszüli a kislányt, le akar mondani a babáról. Arina és Nazar egymásra néztek: “Lehet, hogy el kellene tőle venni a babát? Olga Sztepanivna beszélt a lánnyal, aki beleegyezett, és nagyon izgatott volt a lehetőségtől. Este a lány édesanyja eljött a tanítónő házába.
Az ajtóból egy furcsa, kopottas nő szólt: – Nem kell még egy gyerek? Egy hároméves? Arina és Nazar ismét egymásra néztek és megkérdezték: – “Miért, van még egy?” “Igen, Vaszilka, Galina bátyja… Hát, a fiam most jön ki. Rosszabbul vagyok tőle, mint a keserű retek, át akarom adni egy árvaháznak. Hozd el, majd megnézzük… – Gal, hívd Vaszját! A gömbölyű hasú nővér kinyitotta az ajtót, és betolta a fiút a szobába.
A kicsi, apró, vörös hajú fiú nagy szemekkel nézett. “Hogyhogy egy ilyet nem fogadtál el? Názár a karjába vette, és a nőhöz fordulva így szólt: “Mikor írod meg a visszautasítást?” “Várj… egyezzünk meg a fizetségben… mi adunk neked két gyereket, és mit akarsz tőlünk? Átadhattátok volna őket egy árvaháznak, senki nem fizetett volna nektek semmit, az biztos!” – Igen, ugyan már… Hát adjatok legalább egy kis pénzt!
– Oké, fizetünk, de nem sokat. És előbb elkészítjük a dokumentumokat! A szüleim hazatértek velem, a vörös hajú fiukkal, és egy hónap múlva hozták magukkal a “bátyámat”, akit Szerhijnek neveztek el. Így nőttünk fel a bátyámmal sok éven át, és nem tudtuk, hogy a szüleink nem a rokonaink, és köztünk egyáltalán nem testvérek, hanem nagybácsik és unokaöccsök vagyunk… Minden csak akkor derült ki, amikor húsz évvel később megjelent nálunk Szerjozsa anyja, Galina.
A szüleim kimentek, hogy beszéljenek ezzel a nővel a lépcsőházban, de én és a bátyám otthon voltunk, és kihallgattunk valamit… – Anyámnak és nekem több pénzre van szükségünk, nagyon szűkösen élünk… – Galja, mi már évekkel ezelőtt kifizettük neked a teljes összeget, és minden dokumentum megvan… Miért kellene fizetnünk neked? – Hogy ne mondjam el a fiúknak, hogy nem a rokonaid!
Ha nem adtok pénzt, akkor rájönnek!” – Rendben, mennyi kell? Szerhivel kimentünk a bejárathoz, hogy megmentsük a szüleinket ettől a zsarolótól: – Ne, apa, hagyd beszélni! Galya felhorkant, megfordult és elment, de mi komolyan elbeszélgettünk a szüleinkkel. Aznap este a bátyámmal megtudtuk, hogy kik is vagyunk valójában. A szüleink aggódtak, hogy valami megváltozik a családunkban, ha kiderül az igazság. De épp ellenkezőleg, még jobban kezdtük tisztelni ezeket az arany embereket, akik felneveltek és tanítottak minket, és mindenből a legjobbat adták nekünk! A szüleink a legjobb emberek a világon!
