“Nagy gondjaim vannak a törvényes férjem anyjával” – mondanám, és ezzel vétkeznék az igazság ellen. Igen, az ő javaslata volt, hogy ő legyen a lakás tulajdonosa, de a férjem volt az, aki beleegyezett. Tehát nem az anyósommal van bajom, hanem azzal a férfival, akit ő nevelt.”
Elképesztő ennek az embernek a logikája, hogyan készíthetnék neki konténereket az első és a második étellel, hogy kicserélje, én vagyok a feleség. Elvégre az én kötelességem, hogy igény szerint etessem a férjemet: azt kellett magamba szívnom, amit az anyatej adott. a kedv hiánya, az idő hiánya, az általános rossz közérzet – mindez persze nem mentség a saját lustaságomra, a lustaságra – mi mással lehetne magyarázni azt a vágyat, hogy ne főzzek a törvényes férjemnek?
Nekem úgy tűnik, hogy ha a házunkban hirtelen elzárnák a gázt, még egy kebabot sütni való tábortűz a konyha közepén is kisebb bűn lenne, mint a vis maior miatt el nem készített étel. hogyan teremtsek kényelmet a házban, feleség vagyok. Egy feleség, aki kénytelen emelt fővel hordozni a szétszórt koszos zoknik összegyűjtésének keresztjét. És hogy örököst hozzak a világra, szintén feleség vagyok. De hogyan lehet lakást venni egy házasságban – sok feleség lehet, és anya biztosan soha nem fog csalni.
Utólag tudtam meg, hogy a férjem vett egy lakást. Egyszerűen hazajött, ha lehet így nevezni egy bérelt lakást, és az asztalra dobta a kulcsokat: “Vettem egy lakást. Pakold össze a cuccaidat.” – Hogyan? Honnan szerezted? Jelzáloghitelt akartunk felvenni, nem? És anyám eladta a dácsát, hozzátette, úgy döntött, hogy megajándékoz, mivel megnősültem. – De hogyan…
– Összezavarodtam. – Nem kell a beleegyezésem a vásárláshoz? – Miért? A hivatalos vevő az anyám. – Anya? Vettél egy lakást, de az anyád nevére íratod? Ő ajánlotta fel, én beleegyeztem. Nos, gondolj bele, hány házasság végződik válással? Nem értem, miért vagy boldogtalan. Van egy lakásod, most már gondolhatsz a gyerekedre. Boldog vagy? Te akartad! – Nagyon boldog vagyok. Rád és anyádra. Hadd szüljön neked is egy gyereket.
– “Hát nem érted?” – nézett rám a férfi.Magyarázataim félreértéshez vezettek. A férjem, aki majdnem volt, azzal vádolt, hogy zsoldos vagyok: ő még a házasság előtt lakásra spórolt, én pedig megsértődtem, hogy nem vághatom le a felét. Pedig százszor megbeszéltük, hogy együtt veszünk házat! Jelzáloghitelt veszünk fel, közösen fizetjük, törlesztjük, hogy az én hozzájárulásom is ott legyen. Két évig beleegyezett, bólogatott, hogy igen, ez így lenne jó.
De ő spórolt, hallgatott, megvásárolta anélkül, hogy velem konzultált volna. Hagyta, hogy a gyerekre gondoljak. Persze neki nincs vesztenivalója. Nem ő lesz az, aki válás esetén az utcán marad egy gyerekkel a karjában. 8 hónap hivatalos házasság után válunk el. Ha feleség vagyok, akkor mindenben feleség vagyok. Nem úgy van, hogy a házassággal járó összes felelősség rám hárul, beleértve a gyereket is, és ő nem bízik bennem annyira, hogy a lakást az anyám nevére íratja. Mint mondtam, az anya adja neki a gyerekeket.
