– “Vika, lányom, hol van a gyermeked?” – kérdezte a padon ülő öregasszony. “Mi közöd hozzá?” – felelte Vika durván. Vika hazament és lefeküdt aludni. Fáradt volt, mióta hazajött a kórházból. A csengő követelőző csöngetésére ébredt fel. “Nincs itthon senki!” – kiáltotta.
A takaróját a földre lökve elindult az ajtó felé. Az éjjeliőr jött oda hozzá. Bevezette a vendéget a konyhába, és teával kínálta. – Hol van most a gyermeke?” – kérdezte a férfi. – A nagynénémnél a faluban, nem éreztem jól magam, oda vittem.” – válaszolta Vika.
– Maga a nagyobbikról beszél, én a kisebbikről kérdezem, aki nemrég született.” – mondta a rendőr. – Hallott már a “béranyaságról” – állította meg Vika. – Van valami dokumentum, ami ezt igazolja?” – Mindjárt hozom. A lány nem értette, mi köze van hozzá a szomszédasszony nagymamájának.
Vika értetlenül érkezett, és a férfi felajánlotta, hogy a helyére teszi magát. Elmagyarázta, hogy a nagymama látta a lányt terhesnek, és hogy a lánynak nagy szakálla van, és nincs férje. Neki nem volt szüksége másikra. A lány elmagyarázta, hogy a béranyaságból származó pénzből új házat kellene venni, és azt, amiben épp lakik, már eladták. “Nem perelem be” – válaszolta halkan a rendőr, és félrelökte az iratokat.
Meg volt győződve arról, hogy semmi törvénytelen nem történt, így elhagyhatta a lakást. Vika kinézett az ablakon, és látta, hogy a rendőr kijön a bejáratból, odalép a szomszédos idős hölgyekhez, és mond nekik valamit. Amikor fiatal voltam, a nagymamák nem ajánlották fel a segítségüket.
Csak kioktattak, hogy mit és hogyan csináljak jobban… – háborodott fel a lány. Vika leült a kanapéra, és felhívta a nővérét, az egyetlen embert a családjában, aki kommunikál vele és segít neki. A telefont Vika fia vette fel. “Anya!” – kiáltotta a fiú boldogan. Vika önkéntelenül mosolyogni kezdett, mert mindez a fia kedvéért történt…
