A Cseh Köztársaságban élek. Kiváló utakon ingázom a munkahelyemre egy nagyszerű, puha ülésekkel ellátott buszon, amely mindig időben érkezik, így meg tudom tervezni a menetrendemet. Egy olyan országban élek, ahol a lakosság 60%-a nem jár templomba és ateistának tartja magát, ugyanakkor a Cseh Köztársaságnak fejlett autóipara van, és számos világhírű márkája.
A munkahelyemen nem kell jelentéseket írnom és önértékelő lapokat kitöltenem, nem kell értékeléseken részt vennem, és nem kell versenyeznem a kollégáimmal az előléptetésért. Most először van saját tantermem és csodálatos diákjaim, akiket nagyon szeretek. A városomban az utcákat Lipovának, Shkilnának, Kurortnának és a főtérnek hívják. Este el tudok menni a munkahelyemről, és nem kell félnem a forgalomtól. Élvezem felfedezni a cseh zeneszerzők zenéjét, azokat is, akiket már ismertem, és azokat is, akiket még soha nem hallottam.
Annyiszor mehetek szemináriumokra, workshopokra és továbbképzésekre, ahányszor csak akarok, mert mindezt a munkám fizeti. A pedagógiai tanácsaink szórakoztatóak és tele vannak viccekkel. Végigsétálhatok az utcán, és egy idegen azt mondja nekem, hogy “jó napot”. Olyan fizetést kapok, amit Ukrajnában soha nem kapnék, és a tanulmányaimat megbecsülik.
Lehetőségem van utazni, ami Ukrajnában soha nem adatott volna meg. A gyermekem végre örömmel jár iskolába. Egy olyan házban élek, ahol tiszta a bejárat, melegek a falak, minden szobában szabályozható a fűtés, és gyönyörű kilátás nyílik az ablakból. Az esővízelvezetés itt egyenesen a föld alá vezet, a gázvezetékek pedig a falban vannak eltemetve.
Olyan országban élek, ahol a hulladékot szelektálják, a kukák tiszták és nem pusztítják a hulladékot. Nem kell havonta leolvasnom a mérőórákat, és nem kell beengednem a közüzemi dolgozókat a lakásomba. A szolgáltató cég elvégzi az összes újraszámolást, és a különbözetet átutalja nekünk. Tudom, hogy ha valami történik, a mentőszolgálat néhány percen belül megérkezik és segít.
Ukrajnában depresszióban szenvedtem az alacsony fizetések miatt, az állandó érzés miatt, hogy tartozom valamivel, hogy nem tudtam szép dolgokat vásárolni, hogy nem tudtam oda menni, ahová akartam, hogy az udvaromban törött aszfalt volt és a rossz utak, a bedugult és öreg kisbuszok, az állandó durvaság körülöttem, – a házam zöld, penészes falai, ahol a rozsdás csapadékcsatornából ömlött a víz, az, hogy néha különböző hivatalokba kellett járnom, a fiam rossz iskolai jegyei és az, hogy kategorikusan nem akart iskolába járni, az, hogy képtelen voltam megvédeni az igazságot a bíróságon, a bizonytalanság érzése.
Azt mondják nekünk, hogy nem számít, hol élsz, mert bármelyik országba behozod magad. Akkor miért éreztem itt végre embernek magam? És nagyon szomorú vagyok, hogy a hazámban élő embereknek nap mint nap különböző körülményekkel kell megküzdeniük. És olyan problémákat oldanak meg, amelyek nem vezetnek a boldogsághoz, ahelyett, hogy az életet rendeznék körülöttük.
