Annyi minden van, ami megváltoztatja az életünket, és ezek többnyire váratlanul történnek. Így volt ez velem is, évek óta egyedül élek a városban. Édesanyám vidéken maradt. Minden rendben volt a családunkban, amíg ő és apám együtt éltek. Aztán ő meghalt. Anyukámat nem lehetett egyedül hagyni, nagyon megváltozott, úgy viselkedett, mint egy kisgyerek.
Amikor legközelebb meglátogattam, nagyon jól felfogtam, hogy nem lehet őt tovább egyedül hagyni. Állandó gondozásra szorult, és egyszerűen lehetetlen volt őt a faluban hagyni. Nem akart egyedül lenni, aggódott, hogy megint hazamegyek a városba, és magára hagyom, és minden alkalommal megkért, hogy legalább még egy napot maradjak vele.
Így hát jó döntést hoztam magamnak – végleg magammal vittem anyámat a városomba. Anyám az egyetlen batyujába bepakolta a saját párnáját és egy új ágyat, amit már régen kapott tőlem; valamiért megtartotta. Nem bántam. Hadd vigye el, amit akar. Talán ezek a kedvenc dolgai. Vagy talán az volt a szokása, hogy a dolgain alszik. Elvégre anyám egész életében sosem utazott messzire a falutól, csak a városba járt üzleti ügyben, és akkor is csak apámmal. Csendes életet élt. Már több mint nyolcvanéves. Amikor átlépi a kis küszöböt, belekapaszkodik az ajtófélfába.
Még mindig hiányzik neki a faluja, az otthona, mert az egész élete ott telt el, de amikor leülök mellé, anyám boldogabb lesz. Anyu is szereti a csendet. Gyakran ül a szobájában, és imákat olvas. Majdnem két hete él velem anyukám, már egy kicsit megszokta, jól érzi magát velem. Teljesen megbízik bennem mindenben, és őszintén örült, mint egy gyerek, amikor hazajöttem a munkából – minden alkalommal rohant elém.
Megsimogattam a kezemmel a szürke kis fejét, és együtt mentünk a konyhába, hogy elkészítsük a vacsorát. Amióta anyukám velem él, az én életem is értelmesebb lett, és mintha több fény, melegség és kedvesség lenne benne: munka után minden alkalommal hazasietek, mert tudom, hogy mindig várom őt. Gondolom, ez nem múlt el édesanyám imái, a jóságba és a szeretetbe vetett őszinte hite nélkül.
A lakásom mostanra igazi virágzó kertté változott, hála a hozzám legközelebb álló ember kezének. Mindenütt otthonosság és nyugalom van. Nagyon boldog vagyok most vele, mint egy gyermek, aki visszaemlékszik a gyermekkorára; és ez olyan melegséggel tölt el. Remélem, hogy édesanyám is boldog velem. Mély meghajlás előtted, drága anyukám, szeretném, ha még sokáig velem lennél, minden napot értékelek, amikor velem vagy.
