Újabb kisbabával bővül Hódi Pamela családja, tündéri fotóval tudatta a hírt

Fotóval jelentette be a csodálatos hírt.

Hódi Pamela nehéz időszakon van túl. A Berki Krisztiánnal való házassága viharos volt és nehéz, és sokáig nehezen értettek szót azzal kapcsolatban, hogy hogyan neveljék közös gyermeküket, Natikát. Amikor rájöttek, hogy a házasságuk nem menthető meg, elváltak, és míg Pamela nem szerette volna, hogy Nati a kamerák előtt nőjön fel, addig ebben Berki nem volt partner. A helyzetet pedig csak súlyosbította Mazsi megjelenése, ő ugyanis Nati pótmamájaként Berki elképzelései szerint nevelte a kislányt.

Hódi Pamela nehéz időszakon van túl Fotó: Markovics Gábor

Én nem tudom, hogy fel tudom-e valaha dolgozni… nem is azt! Rossz, hogy meghalt, de ahogyan meghalt… A Natinak ebben miért kellett részt vennie?! Miért csinálta ezt a Jóisten, hogy szegény gyereknek ezen is keresztül kellett mennie

– mondta könnyeivel küzdve Pamela, aki az őszinte interjú hatására egy csapásra az érdeklődés középpontjába került, ami nem is meglepő, hiszen ennyire hosszan és őszintén talán még sosem vallott az érzéseiről és a küzdelmeiről – írtuk korábban.

Már minden rendben

Második férjével, Tóth Bence labdarúgóval való házassága azonban tökéletes. Pamela végre megtalálta a boldogságot, és olyan életet élhet, amilyenre mindig is vágyott. Nemrégiben született meg közös kisbabájuk, és most újra jó hírt közölt követőivel. Gyönyörű nővére ugyanis, Kitti világra hozta kisbabáját, így  unokahúggal bővült Pamela családja.

Két nap leforgása alatt hirtelen megváltozott minden. Szeretünk kicsi lány

– írja Pamela.

A fotót IDE KATTINTVA lehet megtekinteni.

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *