El akarok mesélni egy történetet az életemből. Meg fog lepődni, milyen fejlemények történtek abban az iskolában, ahová a gyermekem jár. A gyermekem a második osztályba jár. Az osztályban több mint 20 gyerek van, akik különböző anyagi helyzetű családokból származnak.
Van egy fiú, akinek a családja nagyon rászorul a segítségre.Sztepan jó fiú a maga nemében, és az édesanyja is megfelelő. Tudom, hogy korábban normális életet éltek, és egy nap az apja úgy döntött, hogy elege van az apaságból, és elment.
Nem érdekli a gyerek és a volt felesége sem – van egy új szerelme, nagy és ragyogó. A nő nyomorúságos alamizsnát kap – a volt férje ravasz volt, és azonnal munkahelyet váltott, hogy legyen egy minimális hivatalos jövedelme. A nő dolgozik, de van egy beteg édesanyja, akinek a nyugdíja alig elég a kezelésre.
A gyerek mindig tisztán öltözött, de látszik, hogy az iskolai egyenruhája már elkopott. Valószínűleg egy hónapig iskolai tornacipőt hordott – tornacipőt nem. Az anyja soha nem panaszkodott, és egy közös barátunk mesélte, milyen nehéz volt neki.
Mint minden iskolában, a második osztályban is napi öt-hat óra van, a hét öt napján.A nap végén a gyerekek éhesek, ezért általában az iskolában ebédelnek. Ezért megkérdeztem őt: „Miért vagy éhes? Ugye a negyedik óra után ebédeltél? Nem ettél vagy nem ettél? – ‘Anya, ma még nem ettem. – Mi történt? Nem volt jó?
– Nem tudom, szerintem jó volt. – Szóval nem értem: mi történt? – Anya, ne szidj meg.
Stepa anyukájának nincs pénze ebédre, ezért utánunk fejezi be. És ma mindenki szaladgált a tornán, és mindent megevett, én meg elkéstem az ebédről.
Stéphane éhes volt, és annyira sajnáltam, hogy adtam neki egy adagot. Persze nem örülök, hogy a gyerekem éhes volt, de örülök, hogy ilyen jó gyerekem van.Ez azt jelenti, hogy mégiscsak jól nevelem. Egyszer volt egy szülői értekezlet az iskolánkban, ahol szokás szerint egy másik piac kezdődött.
Az egyik anyuka felvetette az étkezés kérdését. Elmondta, hogy nem örül annak, hogy Stepan a gyerekek után eszik, azt állította, hogy elrontja az étvágyukat azzal, hogy úgy néz ki, és állandóan kéreget valamit.
Bár a lányom azt mondta nekem, hogy mindig a pálya szélén ül, amíg a gyerekek be nem fejezik az ebédjüket. Hála istennek, a gyerekek kedvesebbnek bizonyultak, mint a szüleik: volt, aki almát adott neki, volt, aki szeletet. Volt, aki követelte, hogy tiltsuk meg Sztyopának, hogy egyáltalán belépjen az ebédlőbe.
Van egy sokgyermekes anyuka az osztályban, Oksana, és az ő gyermeke kiváltságos étkezésben részesül. Nem tudom, miért nem kapja meg Sztepa – vagy nem gyűjtötték be a papírokat, vagy nem került fel a kiváltságos gyerekek listájára.
Oksana tehát feláll, és azt mondja: „Kedves szülők, kérem, maradjanak egy pillanatra csendben, és hallgassanak meg. Látják magukat kívülről? Most arról beszélgetünk, hogy kitiltjuk a gyermeküket az ebédlőből, hogy ne az önök gyermekei után fejezzék be az étkezést!
Milyen emberekké akarják, hogy a gyermekeik felnőjenek? Gondoljátok, hogy a gyerekeitek érzékeny és kedves emberekké fognak felnőni, ha a szüleik egy darab kenyérrel elmarasztalják őket? Veled ellentétben a gyermekeid együtt éreznek Sztyopával, és megosztják vele az érzéseiket.
Igaz, hogy a gyerekek okosabbak, mint a felnőttek. Két lehetőségünk van ennek a konfliktusnak a megoldására: folytassuk az értelmetlen bazárt, vagy adjunk pénzt a gyermeknek ételre, és menjünk haza tiszta lelkiismerettel Isten és a gyermekeink előtt.
Stepan jó gyerek, nem bánt senkit, mindenki barátkozik vele. Ő az egyetlen a családunkban, és 50 hrivnya miatt még senki sem lett szegényebb.Ebben a pillanatban Sztepan édesanyja mondani akart valamit, de Okszana kinyitotta a pénztárcáját, kivett belőle kétszáz hrivnyát, és letette a tanárnő asztalára.
Mindenki elhallgatott, és csend lett. Egy perc múlva az egyik szülő felállt, és letette a pénzt az asztalra, majd láncreakció kezdődött. Erre az egyik gazdag asszony felhorkant és elment. Annyi pénzt gyűjtöttünk össze, ami a tanév végéig kitartott.Két nappal később a lányom nagyon boldogan jött haza: „Anya, el tudod hinni, hogy most már Stépa is velünk eszik!
