A férjemmel, Sigmunddal nyolc évvel ezelőtt házasodtunk össze. Az első évben bérelt lakásban éltünk, majd jelzáloghitelt vettünk fel saját álomlakásunkra. Nem volt könnyű lépés. Bár mindent megterveztünk, és igyekeztünk spórolni, mégis sok mindenről le kellett mondanunk.
Ezért amikor a hitel utolsó részletét is visszafizettük, rendkívül boldogok voltunk. Úgy éreztük, hogy végre fellélegezhetünk.
A hiteltörlesztés végének és mellesleg a férjem születésnapjának megünneplésére úgy döntöttem, hogy partit szervezek a legközelebbi hozzátartozóimnak. Elvégre már régen nem volt alkalmunk arra, hogy mindenkit összehozzunk.
Mindent előkészítettem és meghívtam a vendégeket. Beleértve az anyósomat is. Nem akartam, hogy a férjem öccse, Tymon és a felesége, Maria is eljöjjön, de tudtam, hogy ha ők nincsenek ott, akkor a férjem édesanyja sem lesz ott. És az ő távolléte nagyon kellemetlen lenne Sigmund számára. Ezért kértem meg őket, hogy ők is jöjjenek.
Azt hiszem, meg kell magyaráznom, miért vagyok ilyen vonakodó Tymonnal és Mariával szemben. Tymon a férjem bátyja – jó ember, de nagyon rossz jellem. Elég hamar elkezdett dolgozni, egyenesen az egyetemről. Nem sok idő telt el, mire találkozott Mariával, akibe beleszeretett.
Egy év ismeretség után összeházasodtak. Együtt vettek fel jelzáloghitelt egy lakásra, mint ahogy mi is tettük, csak ők bérbe adták a lakást, hogy pénzt keressenek az adósság törlesztésére, és Zygmunt és Tymon szüleinél laktak.
Maria nem dolgozik sehol, de sok időt tölt a barátnőivel. Lehet, hogy más férfiakkal is találkozgat. De ez nem az én dolgom, ők alkotják ezt a családot, és úgy gondoltam, nem kellene belekeverednem, ha nem kérnek rá.
Minden vendég időben megérkezett a partira. Azért akartam, hogy így legyen, mert olyan meglepetéspartit akartam szervezni, amire a férjem még évek múlva is emlékezni fog. Minden a terv szerint ment, és nagyon elégedett voltam azzal, ahogyan a találkozó lezajlott.
Egy idő után együtt ültünk le a feldíszített asztalhoz, és a vendégek elkezdtek gratulálni és jókívánságokat mondani Sigmundnak. Nagyon elégedettek voltunk, egészen addig, amíg Maria úgy nem döntött, hogy megszólal, és még mindig nehezen hiszem el, hogy képes volt ilyesmit mondani:
– Sigmund! Nagyon boldog születésnapot kívánunk! Annak is nagyon örülünk, hogy végre sikerült visszafizetned a kölcsönt! Most már valószínűleg több pénz áll majd a rendelkezésedre, úgyhogy van egy ötletem. Biztos vagyok benne, hogy segíteni akarsz majd a bátyádnak és nekem. Hiszen még mindig törlesztjük a hitelünket, és még jó néhány részlet van előttünk.
Ahogy hallgattam a szavait, egyre jobban megdöbbentem. Kiderült azonban, hogy ez még nem volt a nyilatkozata vége. Maria folytatta:
– Számítok rád, hogy kifizeted a hitelünk törlesztőrészletét, elvégre ugyanannyi, mint korábban a tiéd! Én nem dolgozom, Tymon pedig nem keres sokat, és nehezen tudunk megélni.
Kiderült, hogy Maria úgy döntött, hogy felvesz egy 250 000 zlotys kölcsönt egy banknál, amely gigantikus kamatot számít fel. A házaspár nem tudott megbirkózni az adósság visszafizetésével. Ez nem volt túl ésszerű, de ráadásul a nő merészsége mindenkit megdöbbentett, aki hallgatta.
Azt hiszem, én voltam az első, aki felébredt.
– Milyen értelemben kellene fizetnünk a hitelének a részletét? – Kérdeztem – Mi nem tartozunk nektek semmivel, és a jelzáloghiteletek a ti gondotok, nem a miénk. Nem mi vettük fel. Elvégre neked nincsenek egészségügyi problémáid, Maria. Te magad is találhatsz munkát, hogy némi pluszpénzt keress, és Tymon is cserélhetne munkát egy másikra.
Maria felháborodottnak tűnt a hozzáállásom miatt:
– De miért is kellene? Hiszen mindketten dolgoztok! Fizettetek magatoknak, úgyhogy most segítsetek nekünk! Miért csak magatokra gondoltok? Jelenleg Tymon anyjának kell fizetnie mindent, de a jövő hónaptól kezdve ti tehermentesíthetitek őt! – kiáltotta Maria magabiztos hangon.
Tymon csak ült csendben, és egy szót sem szólt. Sigmund és én elkezdtünk kiállni magunkért, és megtagadtuk, hogy fizessük a költségeiket. Miért is tennénk ezt? Hosszú évek óta spóroltunk és keményen dolgoztunk. Azt hittük, hogy legalább most végre elkezdhetünk normális életet élni, és itt jönnek az ilyen követelések! Méghozzá a hozzánk legközelebb álló emberektől!
Egy csomó sértést hallgattunk meg velünk szemben. Az egész beszéd körülbelül egy órán át tartott. Maria azt kiabálta, hogy milyen kapzsi, rossz és szívtelenek vagyunk, mert nem akarunk segíteni a családnak. A legrosszabb az egészben az volt, hogy az anyósom támogatta Mariát. Ő is úgy gondolta, hogy felesleges, felesleges pénzünk lenne, amit nekik kellene adnunk.
Miért kellene mások adósságát kifizetnünk? Sigmund és én nem akartuk ezt megtenni.
Hamarosan a vendégeink szétszéledtek otthonukba. A férjemmel egész életünkben tökéletesen emlékezni fogunk erre a napra. Csak kár, hogy éppen ezért.
Mindebben csak egy dolgot tudok biztosan. Nem fogjuk visszafizetni más hitelét. Fizesse vissza az, aki elvette. Hadd keressenek más pénzforrást. Mi nem tartozunk nekik semmivel!
