Maria Laskowska élete nagy részében egy gyárban dolgozott szülővárosában, ez volt az egyetlen hely, ahol jó fizetést lehetett kapni. Soha nem gondolt arra, hogy szakmát váltson, mert a kisvárosban, ahol élt, nem voltak más kilátások, másrészt pedig pénzt kellett keresnie, hogy eltarthassa szeretett fiát.
Férjére különösebben sosem számíthatott, mert alig néhány hónappal a házasságkötés után, amikor rájött, hogy családjuk gyarapodni fog, rájött, hogy a családfő ő maga. A család fenntartása, a fia nevelése, valamiféle szerény élet megszervezése – minden az ő vállán nyugodott.
Persze időnként a válást is fontolgatta, de végül arra a következtetésre jutott, hogy a gyermeknek jobb, ha bármilyen apja van, mint ha egyáltalán nincs. A gyárban végzett kemény munkájának köszönhetően Maria képes volt a fiát a városba küldeni tanulni. A fiú okos volt, és igyekezett gyorsan a saját lábára állni. Tanulmányaiban sikeres volt, jól fizető állást kapott, és meghívták a fővárosba dolgozni.
Ott megismerkedett egy lánnyal, akit gyorsan elhatározta, hogy feleségül vesz. Az asszony nem szerette a menyét, nem szerette, ha a pár vendégségbe jött, a menye pedig gúnyosan kezdte a kisvárost, és állandóan neheztelő arckifejezéssel járkált, mintha magas származású arisztokrata lenne. Ugyanakkor az asszony tudta, hogy a lány az egyik külvárosi faluból származik.
Amikor az idős asszony betöltötte a hatvanat, kórházba vitték. Kiderült, hogy az ok a hosszú távú káros munkakörülmények voltak. Hamarosan kiengedték a kórházból, de segítségre volt szüksége a házimunkában. Férje már régóta nem volt vele, ezért a fiához fordult segítségért, de ő sem tudott segíteni, mert külföldön tartózkodott.
Maria ekkor úgy döntött, hogy a szomszédjától, Elvirától kér segítséget, akinek megígérte, hogy fizet, hogy segítsen a gazdaságban. A jó természetű lány teljesen ingyen vállalta a segítséget, mondván, hogy az idős asszonynak „szüksége van a pénzre”. A pénzt csak azért vette el, hogy megvegye a terményeket, amelyekből a vacsorát főzte.
A hála nyomasztó érzését érezve Maria, érezve, hogy az idő fogytán van, végrendeletet készített, amely szerint a lakását egy fiatal Szomszédasszony örökölte volna. Ezt nem a fia iránti neheztelés vezérelte, egyszerűen csak logikusan felmérte, hogy a gyermekének mindene megvan, amire szüksége van, és hogy egy olcsó kisvárosi lakás nem szolgálna neki semmire.
Egy nap Elvirának el kellett hagynia a várost két hétre. Mivel tudta, hogy a fia már visszatért vidékre, az édesanya úgy döntött, hogy felhívja, és ismét segítséget kér. A beszélgetés során szóba került a szomszédja és az, hogy ő a lakás örököse. Így akarta megköszönni neki az önzetlen segítséget.
Egy idő után csend lett a telefonban, mígnem megszólalt a menye hangja, aki nyilvánvalóan hallhatta a beszélgetést.
-Ha már kihúzott minket a végrendeletéből, hadd gondoskodjon magáról!
-Hallgasson! – sziszegte a fiú.
Maria türelmesen várta, mit fog mondani a fia.
-Mama, megpróbálok eljönni, de nem ígérem, mert a munkahelyemen azzal fenyegetnek, hogy hamarabb hazamegyek a szabadságomról.
-Hát… – az asszony nem hagyott reményt arra, hogy a fia mégis eljön.
Sajnos a fiának nem sikerült meglátogatnia…..
