A férjemmel egy kollégiumban találkoztam, egy oktatási intézményben tanultunk. Sztepan sokáig udvarolt nekem, elkezdtek járni. Két évvel idősebb volt nálam, amikor harmadéves voltam, rájöttem, hogy gyermeket hordok a szívem alatt, akkoriban Stepan nem nagyon örült ennek a helyzetnek.
Az édesanyja közbelépett, azt mondta, ha meg tudod csinálni, akkor felnevelheted, és ő segít nekünk. A 9. hónapra már majdnem két házban laktam, egyik hétvégére az anyjához mentem, a másik hétvégére Stepanhoz.
Amikor közeledett az „X” nap ÉS bejelentkeztem a klinikájukra (Stepan és én 150 km-re laktunk egymástól), az anyja ragaszkodott hozzá, hogy költözzek hozzájuk, mert akkor még problémásabb lenne a babával való összeköltözés. Így hát az anyósomhoz költöztem.
Stepan dolgozott, de a fizetése nagyon alacsony volt, én pedig az utolsó évemet töltöttem. Az anyja és én mindent megvettünk a babának (anyám segített egy kicsit), illetve a férjem anyja vett mindent. Majdnem az egész család elvitt a kórházba (kis kórházunk volt), amikor megszületett a baba, anyósom felhívta a védőnői posztot és megtudott minden részletet.
Naponta többször meglátogatott, örült az unokája szándékának. Majdnem egy évig nála laktunk, pedig már volt saját házunk felújítással, bútorokkal, de nem akartunk elmenni. A férjemmel való együttélés első évében hosszú őrlődések voltak, esküdtem, hogy el akarom hagyni, az anyja közbelépett, elmagyarázta, hogy mindig lehet tönkretenni a családot meg mindent, próbáljuk megőrizni, nem mindenkinek sikerül.
Erkölcsileg és anyagilag is támogatott minket. Amikor a fiunk 1 éves és 9 hónapos volt (akkor már külön éltünk), akkor történt a váratlan. Stepan 22 évesen távozott az életből. Én anyámhoz akartam menni, de anyósom azt mondta, hogy neki nincs fia, de most van egy lánya és egy unokája.
És ő nem hagy el engem, ő segít nekünk. Segített munkát szerezni, mindig az unokájával maradt, pedig akkor is dolgozott. Idén lesz 11 éve, hogy a férjem elment, és a második anyámmal úgy kommunikálunk, mint anya és lánya. Én másodszor vagyok férjnél, a második férjem tökéletesen kommunikál vele, néha anyának szólítja.
A fiam vele van, amikor én dolgozom. Most is segít nekem, ha bármilyen nehézség adódik. Akik nem tudják, hogy kinek vagyok a szerelmese , azt hiszik, hogy a saját lányom. Elkísér a kórházakba ha kell, naponta 10-szer telefonálunk és ne adj’ isten a telefonom elérhetetlen. Ő kész felhívni a kórházakat, a rendőrséget.
És ha mindenkinek ilyen második anyja lenne, akkor szerintem sokkal kevesebb válás lenne. Miért írta ezt? … Nem tudom. Csak meg akartam osztani a második anyámmal való kapcsolatomat, nagyon hálás vagyok neki mindazért, amit értem tett; nem fogok mindent felsorolni; nem hiszem, hogy egy hét elég lenne arra, hogy leírjam mindazt, amit értem tett.