Már 18 év eltelt azóta, hogy Rúzsa Magdi megnyerte a Megasztár harmadik évadát, most pedig ott ül a műsor zsűrijében. Ennek apropóján a Story magazin felidézte az énekesnő egykori interjúit, amelyekben az álmairól és a szerelmi csalódásairól beszélt.
Rúzsa Magdi az egyik első interjújában, amikor 21 éves volt, elmesélte, hogy egy szerelmi csalódás után jelentkezett a Megasztárba. Mint kiderült, a szerelmét egy vonaton ismerte meg Kishegyes és Szabadka között, majd másfél évig együtt voltak szerelemben, bizalomban.
Ám amikor az énekesnő megtudta, hogy a fiú többször is megcsalta, összetört.„Összetörtem, soha ilyen nagyon nem bántottak még meg. Első indulatomban vissza akartam vágni, ezért azt gondoltam, én is összejövök valakivel. Lett is volna erre lehetőségem, de visszatáncoltam.
Nem így neveltek a szüleim, s nem tudtam volna elszámolni a lelkiismeretemmel sem” – jelentette ki a Story magazinnak az akkor 21 éves Magdi, akit a Megasztár végül többszörösen is kárpótolt: nemcsak megnyerte a szériát, de szerelmes lett a műsor egyik operatőrébe, akivel két évig volt együtt.
Ma már boldog házasságban él
Rúzsa Magdi ma már háromgyermekes anyukaként él boldog házasságban. A férje, Simon Vilmos villamosmérnök, egyetemi tanár. akivel 2017-ben házasodtak össze, 2022 februárjában pedig megszülettek a hármasikreik, Lujza, Keve és Zalán.
Az énekesnő ugyan visszatért a Megasztár zsűrijébe, ám kiderült, hogy azzal a feltétellel vállalta a fogatást, ha tiszteletben tartják a gyerekei napirendjét. Ezért a beosztást úgy alakították, hogy a reggeli és az esti rutinnál is együtt lehessenek otthon.