Myron és én egy átlagos házaspár voltunk, akik már öt éve együtt voltak. Nem voltunk tökéletes pár, és voltak veszekedéseink, de sosem haragudtunk egymásra sokáig. Mindketten tudtuk, hogyan kell bocsánatot kérni és kibékülni. Huszonnyolc évesen még nem gondoltunk a gyermekvállalásra.
Úgy éreztük, hogy még bőven van időnk erre. Sok mindent elhalasztottunk a jövőre, mert azt gondoltuk, hogy később is megtehetjük. Myron mindig is szerette az extrém sportokat, különösen a hegymászást és a túrázást a barátaival. Soha nem tiltottam meg neki, hogy bárhová is menjen, és mindig hagytam, hogy élvezze a hobbiját.
Egy nap, miközben a barátaival síelt a hegyekben, Myron elesett és súlyosan megsérült. A barátja, Vadim felhívott, és nagyon ijedtnek tűnt. Elmondta, hogy Myront kórházba vitték. Nem tudtam, mennyire súlyos a helyzet, amíg nem láttam az intenzív osztályon.
Az esés következtében megsérült a gerince, a feje és a végtagjai – és az orvosok nem adtak kedvező prognózist. A férjem hosszú időt töltött a kórházban, és minden megtakarításunkat a kezelésére költöttük. A szüleink és a barátaink segítettek egy kicsit, de ez nem volt elég. Amikor Myron hazaengedték, még mindig ágyhoz volt kötve, és élete végéig drága gyógyszerekre volt szüksége.
Készítettem neki egy speciális ágyat és szobát, de nehéz volt ápolót fizetni. Ezért úgy döntöttem, hogy teljes munkaidőben dolgozva magam gondoskodom Mironról. Megetettem, gyógyszert adtam neki, reggel és este megmostam, és közben dolgozni mentem.
Túlóráztam, hogy több pénzt keressek. Elfeledkeztem magamról és a saját egészségemről, kizárólag a férjem szükségleteire koncentráltam. Ez így ment több mint hat hónapig, és megszoktam ezt a rutint. De a kapcsolatunk megváltozott, kevesebbet beszélgettünk és kevesebb időt töltöttünk együtt.
Egy nap Myron nagyon dühös lett rám, azzal vádolt, hogy nem fordítok rá elég figyelmet, és olcsó és hatástalan gyógyszereket vásárolok. Még hűtlenséggel is megvádolt, ami számomra az utolsó csepp volt a pohárban.
Egy barátom javasolta, hogy vegyek fel egy dadust, mert a fizetésünkhöz kiegészítést kaptunk, így hát megtettem. De a férjem még ezután is engem hibáztatott mindenért, sértegetett, és elviselhetetlenné vált vele élni. Végül úgy döntöttem, hogy beadom a válókeresetet. Lehet, hogy egyesek gyávának neveznek, amiért Myront ilyen állapotban hagytam, de én nem bírtam elviselni ezt a hozzáállást…