– „Talán szereznem kéne egy szeretőt” – gondolta Szlavko, miközben női kollégáit nézegette – „Vologyának és Szergejnek is viszonya van. Mi bajom van velem? Még nem vagyok öreg, jóképű vagyok, és a pénztárcám is megengedi! Miután Lariszát, Szlavik feleségét előléptették, kissé agresszív lett. Állandóan nyaggatta a férjét, amiért nem segít neki. Miben lehet segíteni?
Lehet-e férfimunka egy városi lakásban? „Verjek fel egy polcot?” Már régen mindent leszögeztek. Meg kellene javítani a csapot? Hát sajnálom, ő nem vízvezeték-szerelő! Erre vannak speciálisan képzett emberek! Minden más pedig női munka!
Nem tud esténként borscsot főzni, ugye? Egyébként Larysa az előléptetése óta nem főz borscsot. Szlávik egyszer említette neki, és el tudod képzelni, mit mondott? „Hámozd meg a krumplit, a répát, a céklát – mondta -, legalább hámozd meg, mielőtt hazajövök, és akkor megfőzöm!
Hol látott már embert krumplit hámozni? Gyere korán és hámozd meg őket! Te egy nő vagy! Egyébként megtanult sokáig maradni a munkahelyén – ő az utolsó, aki elviszi a gyereket az óvodából!
Milyen szegény gyermek! Hogy lehet ott egyedül? – Fogd – mondja – magad! Hamarabb jössz haza a munkából! És hogy vehetném fel, ha a tanárnő elkezd kényszeríteni, hogy csináljak valamit: segítsek valamit megjavítani, arrébb vinni, elvinni. Ne!
Túl fáradt munka után ahhoz, hogy valaki más bácsinak a semmiért szántani tudjon!” ”A te hibád, hogy semmire sincs időd – mondta Szlávik a feleségének -, miért vállaltad az előléptetést? Ha maradtál volna a régi munkahelyeden, nem kellett volna sokáig maradnod a munkahelyeden.” »
Hát akkor dolgozz te, hogy előléptessenek« – mondta Larisza – ”Én visszamegyek a régi munkahelyemre, és időben elhozom a gyereket az óvodából, és megint borscsot főzök. Két rendes fizetésből nem tudunk megélni! Ez a pénz csak az internetre és a közüzemi számlára elég.”
»Hogy boldogultál korábban?« – csodálkozott Slavik. És most neki magának is pénzre van szüksége. „Látod, hogy milyen!” Slavik dühös volt az anyósára: ”Alig várta, hogy maga javítsa meg a házát! Tudja, hogy van internetkapcsolatunk!” De Szlávik nem akart előléptetni.
Látta, hogyan dolgoznak a rangidős kollégái: nem kap kávét, nem mehet el korábban. Szlávik nem akarta ezt csinálni. Most akkor lógatja a lábát, vagy mi? Akárhogy is, elege volt Lariszából és a szeszélyeiből. Elhatározta, hogy bosszút áll rajta.
A választás egy kolléganőre esett (minek messzire menni?), Zsannára: nem egy szépség, de bájos és nagyszerű szépség… Az egyetlen hátránya, hogy van egy kisgyereke, de nem vele kellene Szláviknak szeretkeznie. Zhanna meglepően vidám, könnyed és engedelmes lánynak bizonyult.
Néhány randi után már úgy ismerték egymást, mint bárki más. Zsannocska mindig meleg fogadtatással, meleg házi vacsorával és viharos folytatással kedveskedett neki. Larysa is kellemes meglepetésben részesült: az édesanyja vállalta, hogy elhozza az unokáját az óvodából és megeteti vacsorával, így a felesége még tovább kezdett a munkahelyén maradni.
Azt hitte, hogy vacsora nélkül maradva a férje majd észhez tér, és elkezd segíteni a ház körül, de… Larysa nem tudta, hogy Slavik néhány perccel az ő érkezése előtt hazaérkezett. Jóllakottan és boldogan.
Az egyetlen dolog, ami beárnyékolta Slavik újonnan kielégítő és békés életét, az volt, hogy Zhanna elkomorult és nem sokat beszélt, amikor üres kézzel érkezett hozzá. A vacsora ritkaságszámba ment, és a szeretet minimális volt.
Ráadásul a nő nem habozott, ha megkérte, hogy vegyen tőle valamit: az élelmiszerektől kezdve a személyes tárgyakig. Emellett minden héten virágot és ajándékokat küldött neki. „Semmi baj – vigasztalta magát -, de finoman etetnek, szabad embernek tartanak, semmit sem követelnek (a pénzen kívül), és bosszút akarnak állni Lariszán!
Zsanna étvágya egyre nőtt, és úgy tűnt, a felesége észre sem veszi, hogy a férje alig eszik otthon, és nem is figyel rá. „Lássuk csak – mondta Szlávik -, hogy fogsz énekelni, ha megtudod, hogy elhagylak! Biztos volt benne, hogy amint közli a feleségével, hogy elhagyja őt egy másik nőért, a nőnek azonnal eszébe jut minden női kötelessége a férjével szemben. Amikor Zsanna megkérte Szlávikot, hogy adjon neki pénzt egy új bundára, rájött, hogy itt az ideje távozni.
Megígérte a feleségének a szükséges su mu-t, és várakozás nélkül hazasietett. Amint meglátta a feleségét, amint hazaérkezett a munkából, és színpadias pózba vágta magát, így szólt: „Larisza! Meddig akarsz még kibújni a női kötelességeid alól?”
»Milyen kötelességek?« – kérdezte fáradtan az asszony – ”Én mégiscsak férfi vagyok! Rendesen akarok enni! Tiszta inget és zoknit akarok!” – Jöjjön be előttem! Mi akadályozza meg, hogy levest főzzön, ez egyszerű dolog. Csak be kell tenned az ingeidet és a zoknidat a mosógépbe, és máris tiszták lesznek. „Mi a probléma?” – »Ó, azt mondod, nincs probléma?« Slavik felállt.
Elmegyek tőled! Egy normális nőhöz! Dacosan elkezdte összepakolni a holmiját. Ideje volt – mondta Larisza nyugodtan -, kezd elegem lenni abból, hogy ez itt hever a kanapémon. Egyébként eszedbe se jusson lakást igényelni!
Az interneten minden kifizetés az én kártyámról történt. És most már van elég pénzem, hogy ügyvédet fogadjak, aki bebizonyítja, hogy egy fillért sem fektettél ebbe a lakásba!” Slavik úgy elpirult a dühtől és a meglepetéstől, mint a retek.
„Hogyhogy Larisza nem könyörög neki, hogy maradjon? Még ki is rúgja a lakásból!” »Na, majd én megmutatom!« ”Biztos vagyok benne, hogy nincs semmi, ami meglepne – mosolygott Larisza -, menjünk gyorsan, álmos vagyok.
Szlávik mosolyt erőltetett az arcára, és magabiztosan csengetett. Kedvesem! Hozzád jöttem!” Slavik megpróbált belépni háziasszonya lakásába, de a nő hirtelen az útjába állt: – Nem emlékszem, hogy meghívtalak volna. Mikor mondtam neked, hogy veled akarok élni?
Slavik meglepődött, és nem tudta, mit mondjon, úgy nyitogatta és csukta a száját, mint egy hal. „Az olyan embereket, mint te, Slavik – folytatta mosolyogva az asszony -, azért veszem fel, hogy javítsak az anyagi helyzetemen. Kevés a fizetésem és van egy kisgyermekem.
Ezért bármilyen együttélés szóba sem jöhet! Nevezd, aminek akarod, de vagy kiérdemled az irántad érzett szeretetemet (együttélés nélkül), vagy tűnj el! A hold ragyogó fénye megvilágított egy magányos, bőröndös férfit, aki bizonytalanul sétált a járdán.
