Nemrég töltöttem be a 70. életévemet. Történt, hogy a feleségem nem érte meg a születésnapomat, meghalt. Az ünneplés napján körülvettek a fiaim – három van -, a feleségeik és az unokáik. Egész életemben lányt akartam, most pedig unokát kérek a gyerekeimtől. Megígérték.
Másnap elmentem elhunyt feleségem temetőjébe. Ott találkoztam régi barátom feleségével. Kiderült, hogy a barátom is nemrég hunyt el. Beszélgetésbe elegyedtünk, és visszaemlékeztünk a fiatalkorunkra. Leültünk egy kávézóban, és ő megkérdezte tőlem. – „Marat, te egy moldáv lánnyal jártál. Miért nem történt meg akkor?
– „Igen, az más idők voltak. A szülei egy moldávot akartak a lányuknak, én pedig egy tatárt. -És beszélsz a lányoddal? Milyen lányoddal? A lányát Marának hívják. Amikor a barátnőd megtudta, hogy terhes, a szülei elküldték a faluba.
Amikor megtudta, hogy te egy másik nőt vettél feleségül, úgy döntött, hogy nem mond neked semmit. Rohantam haza, nem tudtam, hogyan mondjam el a gyerekeimnek, azt hittem, elítélnek majd, amiért megpróbáltam megtalálni a lányomat.
A gyerekeim támogattak, azt mondták, hogy mindig is egy nővérről álmodtak. Elkezdtük keresni őt. Kiderült, hogy a moldovai nővérem Oroszországban él. A keresés könnyebbé vált, könnyebben megtaláltuk őket, tudtuk a nevüket és a vezetéknevüket.
Rosszul lettem és lefeküdtem. Azt hittem, hogy túl kell élnem. Egy héttel később a fürdőköpenyemben ébredtem, a férjem mellettem feküdt. – „Jól csináltad, megcsináltad. – „Muszáj volt, a lányomat keresem. Otthon mindenki vár rám. – „Észrevettem, hogy a ciron táborod nem itt fog szétszéledni.
Lyari már esküszik, hogy a családod minden nap összegyűlik az ablak alatt. Egyébként most is ott vannak. A férjem segített az ablakhoz. Ott voltak a gyerekeim, a feleségeik, az unokáim, egy idős asszony a lányával, és egy fekete hajú kislány szaladgált ott, egy kislány, gyönyörű. Nekem van egy unokám!
