Egy nap Katya barátnőm sírva rohant hozzám. Nagyon meglepődtem, mert Katya boldog családi életet élt, soha nem hallottuk őt panaszkodni. Persze nem sírt, de a szemei nedvesek voltak. Kávét főztem nekünk, és egy frissen sült pitét tettem az asztalra baracklekvárral.
“Na, meséld el, mi történt?” – kérdeztem. “A férjem bátyja megint meglátogatott minket” – kezdte a barátnőm – “már nincs mit ennünk otthon. Ha főzök valamit, az azonnal eltűnik, néha a férjemnek sem jut belőle egy szelet. Értsd meg, vendégszerető ember vagyok, de a fenébe is, ennyit nem lehet enni.
Nem maradt pénzünk ételre. Aztán a barátja elmesélt egy történetet, hogy összehasonlítsa a sajátjával:”Voltak rokonaink, akik a városban éltek, ahol a férjemmel vigyáztunk a lakásunkra – javításokat végeztünk. Kéthetente egyszer elmentünk hozzájuk néhány napra.
Pontosabban, szinte éjszakára maradtunk náluk, napközben pedig a saját dolgainkat végeztük. Egyik nap a férjemmel három csomag gombócot vittünk magunkkal – tudtuk, hogy gyerekeik vannak, és enniük kell, és úgy terveztük, hogy aznap a szokásosnál korábban érkezünk a házukhoz, ahelyett, hogy egy kávézóban vacsoráznánk, és utána mennénk hozzájuk.
Egész úton a házukig ezeket a gombócokat nézegettük. Csorgott a nyálunk… éhesek voltunk, mint a kutyák. A háziasszony megköszönte a gyerekeknek a finomságokat és a gombócokat, de az utóbbiakat bedobta a hűtőbe, mondván, hogy neki minden készen van a vacsorához.
“Most figyeljetek: vacsorára kolbászt és tésztát ettünk. Nem kolbászt, hanem virslit. A háziasszony adott nekünk egy-egy kolbászt, és a serpenyőt levéve az asztalról azt mondta: “Csak egyet kérnek, ugye?” Nem lehetett nemet mondani, az egész serpenyőt megesszük.
Így hát éhesen feküdtünk le. Reggel hasonlóan érdekes reggelit kaptunk: egy kenyeret és egy szelet kolbászt, mindkettő átlátszó, mint a papírlapok. Reggeli után a férjemmel átöltöztünk, és gyorsan elmentünk egy kávézóba “üzletelni”.
Ott végre rendesen megebédeltünk. Tény, hogy ezek a rokonok nagyon gazdagok, és ezt nem lehet mind a pénznek és a bizonytalan anyagi helyzetnek tulajdonítani. Aztán a barátnőm kapott egy hívást a férjétől: “Igen, a barátnőmnél vagyok… – nevetett.
Itt legalább nyugodtan ebédelhetek… csak nem korog a gyomrod, vagy kint vagy? Nevetés és bűn! Barátom visszatért a helyére. Akkoriban nevettünk a helyzetén, de a férjének ez a testvére még mindig velük él.
