Szeretett férjem elment a szupermarketbe bevásárolni, és egy kisbabával a karjában tért vissza.

A fiam neve Sasha, ő a karácsonyi ajándékunk. 10 évvel ezelőtt a férjem elment a boltba karácsonyi díszeket venni, és nem egyedül, hanem egy kisbabával a karjában tért vissza! Meglepődtem, megkérdeztem, hogy mi történt, mire ő azt mondta, hogy majd később mindent elmagyaráz.

Hagyta, hogy megfogjam a babát, és kiment a konyhába a cuccaimmal. Egyedül maradtam vele, először tartottam a kezemben a bájos újszülöttet, olyan édesen aludt, hogy az egyszerűen szavakkal kifejezhetetlen volt. Egy pillanattal később bejött a férjem. Ideges volt, és megkérdezte, ki az anya.

Kiderült, hogy amikor hazaért, észrevett egy babakocsit, kint sötét volt, látta, hogy egy gyerek van benne. Gondolta, hogy talán most jön ki az anya a bejáratból. De 10 perc várakozás után nem találkozott senkivel. Nem tudta, mit tegyen, mert hideg volt és sötét, és nem akarta az utcán hagyni, a lelkiismerete nem engedte.

A férjemmel nem tudtuk, hogy mit tegyünk. Hirtelen megszólalt a csengő. A férfi szülei bejöttek, és megdöbbentek attól, amit láttak. Elmagyaráztuk a helyzetet. Azt tanácsolták, hogy forduljunk a rendőrséghez. Bár valahogy nem akartam feladni őt. Hirtelen a férjemmel egymásra néztünk, és úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a gyermekünket. Én 35 éves voltam, a férjem 40. Mindenünk megvolt, amire szükségünk volt: munka, ház, dácsa, de én nem tudtam szülni, meddő voltam.

Az orvos sokáig próbált megnyugtatni, órákig sírtam, mint egy őrült. De azt tanácsolta, hogy fogadjak örökbe, és ezzel jót tegyek magamnak és a gyereknek. Megértettem, hogy igaza van, csak attól féltem, hogy nem szeretem, és akkor szenvedek miatta. Sokáig gondolkodtam rajta, de annyi munkám volt, hogy még a gyerekeimről is megfeledkeztem.

Aztán évekkel később Isten küldött nekem egy fiút, ez volt a sors! Elkezdtük magunkat szülőknek érezni, a férjem elkezdte felújítani a gyerekszobát, én pedig azzal voltam elfoglalva, hogy mindent megvegyek, amire szüksége van.

Egészségesen, boldogan nőtt fel, mindannyian nagyon szerettük, én nem is éreztem a különbséget, a sajátom lett. Egy idő után pedig befogadtunk egy Katya nevű kislányt, aki 3 éves volt. A szülei autóbalesetben haltak meg. Most már nem értem, hogy élhettünk ennyi évet gyereknevetés nélkül!

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *