Egy nap, hat évvel ezelőtt, reggel nehezen ébredtem, és elkezdtem zabkását főzni. Téli idő volt, koromsötét az ablak előtt. Vigyáztam a tejre, nehogy elszaladjon, és nagyon álmos voltam. Aztán felébresztettem a fiamat az óvodába, szeszélyes volt, nem akart felkelni.
A legnagyobb ellenszenvem, hogy egy meleg, édesen alvó gyereket kirángassak az álmából, aztán felöltöztettem, nyöszörgött, nem akart felöltözni, lehúzta a harisnyáját, aztán köpködte a kását, elkéstünk, a férjem felkelt, bejött a konyhába, kérdezte: “Van más is reggelire, mint kása?”
“Nincs!” – kiabáltam, pedig szendvicset is csinálhattam volna. Nem esik nehezemre, de késésben voltam, nem aludtam jól, és nem akarok reggel gasztronómiai változatosságot főzni. Aztán felöltöztünk, és arra gondoltam, milyen munkaigényes ez az évszak – a tél. Nadrágot felvenni, aztán pulóvert, aztán kabátot, aztán sálat, aztán kesztyűt…
Uffff. A fiammal kiszaladtunk a szabadba. Jéghideg volt, és a kocsink nem indult be. “Csak ez hiányzott!” – gondoltam, és kirángattam a férjemet, hogy reggeli helyett a kocsival foglalkozzon.Én pedig szendvicseket készítettem neki reggelire, hogy vigyem magammal a munkahelyemre.Emiatt későn indultunk, de elmentünk dolgozni.
Aznap este éppen vacsorát készítettem.Rossz nap volt a munkahelyen, az elbocsátott alkalmazott helyett mások feladataival voltam terhelve. Dühös voltam, és gondolatban mindent elmondtam a főnökömnek, amit róla gondoltam. krumplit hámoztam, a konyhában bekapcsoltam a tévét, és egy műsort néztem a házasságról. volt egy hősnő, szép, csavaros, illatos, vőlegényt keresett, és elmesélte a történetét. nemrég költözött a fővárosba, hódítani fog.
Van egy gyereke az első házasságából, de a gyerek a szüleivel él egy másik városban, míg ő a fővárosban keresi magát. Ha férjet talál és karriert csinál, a gyereket biztosan magával viszi.” Végül pedig azt mondta: “Általánosságban véve jól megy az életem, és olyan embert keresek, aki még jobbá teszi. Jó anya, jó lány, jó ember vagyok, és jó feleség leszek.
Nem iszom és nem dohányzom – válaszolta a lány. “Az érdem nem kezdődhet azzal, hogy ‘nem’.”Akkor lennél jó anya, ha minden reggel felébrednél, és este főznél egy fáradt kását, aztán felkeltenéd az álmos gyerekedet, és a gyerekek reggel folyton nyafognak, és megetetnéd vele ezt a konyhában szétkenődött kását, aztán ezeket a hírhedt harisnyákat, öt sapkát és pulóvert rá, sállal betakarva, és hóviharban, szánkón, a kertbe, futva, mert elkésett a munkából És ott, ebben a kertben, tulipánt készít, hogy odaadja az anyjának, mert hamarosan jön az anyák napja.Megfagytam. Háttal álltam a tévének, hallgatóztam, zöldséget vágtam…
De rájöttem, hogy valaki fentről éppen hozzám beszél. Mindent tudott rólam.A hűtőszekrényen pedig egy rajz, amit a fiamtól kaptam ma, amikor eljöttem érte az óvodába. Sokszor egyszerűen nem vesszük észre a boldogságot. Átvonul az életünkön, és összekeverjük a mindennapokkal és a rutinnal.
Ez a zabkása, ez a fazék, ez a harisnya – ez az a fajta boldogság, amiről álmodunk? De ha elgondolkodunk rajta, megpörgetjük, forgatjuk a kezünkben, más szemszögből nézzük: mi az, aminek nem lehetünk boldogok? Van valaki, aki miatt fel kell kelnem. És a konyhaablakom tejes fényben világít minden hétköznap reggel, pontosan hatkor, és odakint hideg és sötét van, de itt, a meleg konyhámban otthonosan sípol a vízforraló, és a kedvenc vicces, virággal az oldalán lévő fazékomban megfő a tökéletes adag zabkása.
És van egy szeretett fiam, aki nem szeret reggel felkelni (ki szeret?).És a férjem, aki szinte mindig jó hangulatban van, és egy olyan munka, ahol számítanak rám, és olyan kötelezettségek, mint ez a vacsorafőzés, boldoggá tesznek.Minden nap boldog vagyok, csak a rutinban elfelejtem észrevenni!!!Ez a nap nagyon fontos volt.
Egy kicsit megvilágosodtam azután a nap után. Kezdtem észrevenni valamit, ami mindig is ott volt, de nem láttam, mintha a belső elégedetlenség fátyla takarta volna el. És aznap egy véletlenszerű párbeszéd a tévében mintha varázslóként lehúzta volna a szememről a varázskendőt, és úgy nézek körül a régi konyhámban, mintha új lenne, és azt gondolom: WOW!!!
Boldognak lenni a pillanatban, az élet által kínált körülmények ellenére, ez az én hitvallásom, az én személyes vallásom. a boldogság nem feltétlenül álarcosbál és karnevál, meg kell tanulni észrevenni és értékelni, még akkor is, ha ma egészen hétköznapi, kicsi és úgy néz ki, mint egy fazéknyi zabpehely”