Nemrég tanúja voltam egy furcsa helyzetnek. A férjem és én nem vagyunk fiatalok, és ez a második házasságunk. Mindkettőnknek saját lakásunk volt. Ezek a lakások kicsi, egyszobás lakások voltak. Úgy döntöttünk, hogy eladjuk őket, adunk hozzá egy kis pénzt, és veszünk egy normális háromszobás lakást.
Két gyermeket tervezünk. A lakást gyorsan eladtuk, vettünk egy megfelelő lehetőséget, és most nagyjavítás alatt áll. A felújítás alatt anyósom felajánlotta, hogy lakjunk a lakásában, mivel október közepéig még vidéken él, és a lakása üresen áll. Beleegyeztünk, mert már így is rengeteg pénzt költöttünk a javításokra.
Az anyósom tényleg a dácsán lakik, és néha eljött vásárolni, bevásárolni, és egy kicsit pihenni. De most elkezdődött a szüreti szezon. Anyósom minden másnap zsákokkal megy haza, mindent konzervál és feldolgoz, és dühös, hogy mi nem segítünk, hogy nem hozzuk haza az egészet a dácsáról, és neki kell mindent egyedül cipelnie.
Próbáltam elmagyarázni, hogy nincs rá időnk. Estig dolgozunk, részmunkaidős állásokat fogunk ki, mert sok pénzre van szükségünk, hétvégén vásárolunk valamit a lakásba, más dolgokat csinálunk, aztán a hétvége ellenére dolgozunk. Nincs szükségünk a konzervjeire.
Csináltunk magunknak néhány üveg uborkát, és elkészítettük a lekvárt, amit szeretünk. Nem érdekel minket ez az egész ipari méretarány. Anyósom is készít konzervet a lánya családjának, és ők nagyon tisztelik a tartósítást, de a vallás nem engedi, hogy segítsenek.
Az anyós télen a piacon adja el a felesleget. Egy reggel, amikor munkába készülődtem, kihallgattam egy beszélgetést az anyósom és a fia között: “Anya, kifizettem az összes közüzemi számlát, kifizettem az összes számlát, vettem neked kaját a dácsára, vettem 25 kg cukrot. Milyen pénzből? – Ilyen pénzből.
Megkaptam a fizetésemet, és egy fillért sem adtam anyámnak. Eladtam a lakásomat, és egy fillért sem adtam anyámnak. Visszafizette a tartozást, de egy fillért sem adott neki ráadásul. Ez nem igazságos, fiam! Jól keresel, és már korábban is tudtál segíteni anyádnak. – Anya, rengeteg kiadásunk van, és nincs plusz pénzünk.
– Soha nincs plusz pénz, fiam. És anyádnak sincs plusz pénze. Régebben adtál anyádnak pénzt a fizetésedből, de amikor megházasodtál, abbahagytad. – De látod, milyen kiadásaink vannak. – Mindenkinek vannak kiadásai, fiam, mindenkinek. – Mennyi pénzre van szükséged és mire?
-?-re van szükségem. – Mire? Hogy Oksanának (a nővéremnek) adjam? Hadd menjen Oksana dolgozni. – Ne mondd meg Oksanának, hogyan éljen. Ha lesznek gyerekeid, a magad ura leszel. – Anya, én minden hónapban adok neked pénzt, te pedig minden hónapban adsz Oksanának. Soha nem fog így dolgozni.
Nincs pénzem, és az év végéig nem is lesz. Mondd meg, mit akarsz venni, és én megveszem, de több pénzt nem adok. Majd adsz nekem egy szépet! A feleséged egy nagyon kövér darabot vett el. Nem lesz túl sok neki? Beléptem a konyhába, és anyósom elhallgatott. Értelmetlen szünet következett, amit a férjem tört meg:
– Ki bérel lakást a barátaink közül? A következő napokban ott fogunk lakni. Anya, mondd meg Oksanának, hogy a pénztárcámat örökre bezártam. – Nem, fiam! Milyen pénztárca? Milyen pénz? Milyen lakás? Éljetek tovább, gyerekek, ma megyek a dácsára. Ott jól érzem magam.
Este az anyósom elutazott vidékre, és már majdnem egy hete távol van. És vajon a bátyámnak kötelessége eltartani a nős és egészséges nővérét, aki nem dolgozik és nem is fog, pedig a gyerekek már elkezdték az óvodát? Mit csinál és miben reménykedik? Mit gondolsz?