Egy nap egy férfi hazaérkezett a munkából, megérezte a szelet fokhagymaszagát, és anélkül, hogy a fürdőszobába ment volna, berohant a konyhába. Míg a felesége a hálószobában háborgott, ő az ingét egy székre dobta, és elvette az ételt. Vera kopogást hallott a konyhában, és kirohant a szobából.
Egy izzadt Iván ücsörgött az asztalnál, és hasábburgonyát evett krumplipürével. Testét verejtékcseppek borították. Testének kellemetlen szaga keveredett az étel illatával. Annyira kellemetlen volt, hogy Vera a szívét fogva bement a hálószobába, leborult az ágyra, és sírni kezdett.
Arra gondolt, hogy elmúlt az élete, elszálltak az érzései, és hogy a férje nem engedte meg magának, hogy koszosan üljön le az asztalhoz. El szokott menni a fürdőszobába, megmosakodott, majd az asztalnál várta, hogy a felesége felszolgálja az ételt. Ez egy egész rituálé volt. Evés után Verára figyelt.
A füle mögé suttogott, és azt mondta neki, hogy ő a legjobb feleség a világon. Most minden unalmas és szomorú volt. Letörölte a könnyeit, és bement a konyhába: – Nem is tudtam, hogy már nem kell köszönnöd a feleségednek, csak mászkálsz a fazekakban. Nem kell mosakodni, kellemetlen szag terjeng a lakásban.
“Egyedül laksz itt, vagy mi?” “Vera – forgatta a szemét Iván -, éhes voltam, bejöttem, és olyan büdös volt, hogy nem bírtam magammal, sajnálom. Most megyek és megmosakszom. Felállt, és ellökte magát a felesége mellett. fúj – takarta el Vera az orrát.
Egy barátja felhívta, és azt mondta, hogy holnap egy közös barátjukkal találkoznak egy kávézóban, és ha van kedve, jöhet. Női kérdésekről akartak beszélgetni. Vera beleegyezett. Másnap főzött a férjének, és elkezdett készülődni a találkozóra. Nem érdekelte, milyen ruhát vett fel, túl kicsi volt.
Olyan régóta nem ment el, nem vett magának semmit, nem öltözött ki, nem nézett tükörbe, hogy csak nézte ezeket a ráncokat, és zihált. A ruhák tágasak, nem látszik semmi. Az üzlet közel volt, így nem volt szükség öltözködni. Aztán jött ez az eset, és máris itt voltunk… A szomszédban lakott egy ugyanolyan testalkatú szomszéd.
Bár szégyellte magát, barátságból odajött hozzám, és mesélt a kudarcairól. A szomszédasszony most vett egy új ruhát. Bár nem erre a szezonra való volt, mégis felajánlotta Verának. Megcsinálta a haját, és könnyű sminket tett fel. Vera nem ismert magára a tükörben – úgy nézett ki, mint egy “királynő”, és kész.
A barátai már az asztalnál várták. Amikor meglátta Verát, füttyentett. Még ők is, amilyen karcsúak voltak, elhalványultak a lány mellett. “Te egy kapitányhoz mentél feleségül?” – viccelődött az egyik, és megérintette Vera ruháját. “Igen, annyira el vagyunk maradva” – mondta egy másik. Örülök, hogy látlak, régen volt már.
A pincér kiszolgálta az asztalt. Az egyik barátnő panaszkodott, hogy a férje egy másik nőhöz ment. Jó lenne, ha egy fiatalabb nőhöz menne, de nem egy öreghez. Egy másik azt mondta, hogy féltékeny, és azt kívánja, hogy a férfi hozzá is menjen. Vera a barátnőivel együtt sírt a nők szerencsétlen sorsa miatt: “Miért nem mondasz semmit?
Legalább boldog vagy?” – kérdezte az egyik nő zokogva, a másik pedig figyelmesen nézte Verát. “Én? És velem mi van? “Jól vagyok, még szégyellem is bevallani” – mosolygott Vera. “Kicsit bizonytalannak tűnsz” – hunyorított a barátnője. “Miért? A férjem dolgozik, én háziasszony vagyok – mosok, takarítok, főzök.
Minden olyan, mint bárki másnál, kivéve, hogy a férjem már fel van puffadva. Egyébként minden rendben van.” – Happy! De most már nem fog elszökni senkihez! Hozzád fog ragaszkodni! Ha vesz neked egy ruhát, az azt jelenti, hogy szeret téged.
A többivel együtt tudsz élni, már nem vagy kislány” – mondta irigykedve az egyik barátnő. “Az én helyemben lennél, a karjaidban hordanád a férjedet” – mondta egy másik. Késő este a barátok taxit hívtak. Vera lakott a legközelebb hozzájuk, ezért elmentek, hogy kikísérjék. A bejáratnál az egyik nő azt mondta:
– A tiéd vár, a lámpák égnek, ő aggódik. “Régen voltunk már nálatok, talán meghívhatnál minket egy teára?” A másik ásított. “Ha késő van, mehettek” – ajánlotta fel. És én sem akarok a lakásomra menni. Vera ült a hidegben.” “Miért nem beszélsz, nem hívsz meg?” “De igen. Gyere, menjünk!
Vera elfelejtette a lakáskulcsát, ezért be kellett csengetnie. Az ajtót egy férfi nyitotta ki, virággal a kezében. Tiszta, illatos és parádés volt. “Fogj meg, mindjárt elesek – nyögte az egyik nő. A férfi kivett egy virágot a csokorból, és átnyújtotta a felesége barátainak. Behívta őket a konyhába, ahol sütemény, gyümölcs és csak két csésze tea volt.
Vera gyorsan levette a csészéket a komódról. A teadélután jó móka lett, Vera férje sokat viccelődött, és egész este olyan volt, mint egy pörgős ember. Ő és Vera jóval éjfél után búcsúztatták a vendégeket. Amikor Vera visszatért a lakásba, éppen bezárta az ajtót, amikor férje átkarolta, és megcsókolta a füle mögött:
– Olyan gyönyörű vagy, annyira megijedtem, hogy haragszol rám, és elmentél. Aztán azt hittem, hogy nincs hová menned, csak kóborolsz. Úgy döntöttem, megleplek. – Köszönöm, a meglepetés nagyon jól sikerült, mint látod. – Nem emlékszem jól a barátaidra, valamiért régóta nem jártak itt. – Az élet sűrű, mindenkinek megvan a maga gondja. Menjünk aludni, fáradt vagyok. Vera óvatosan levette a ruháját, és lezuhanyozott.
Azt hitte, hogy a férje alszik. Csendben lefeküdt az ágy szélére, és lehúzta a takarót. Hirtelen a férje átkarolta: – A fánk a kedvencem – suttogta. Reggel a férfi rosszkedvűen reggelizett, véletlenül kiöntötte a teáját, és a feleségére nézett: “Semmi baj, Ivanka, majd én feltörlöm” – fogott egy szalvétát.
Miközben törölgette az asztalt, Ivan megfogta a kezét, és az ajkához emelte: “Milyen boldog ember vagyok, Vera. Bocsáss meg, hogy a múltkor olyan rosszul viselkedtem – Felejtsd el, a pillanat hevében voltam – Á, meg akartam kérdezni, milyen ruha volt rajtad tegnap – Egy szomszédtól kértem kölcsön, – Vera intett a kezével – Nagyon jól áll neked. Derítsd ki, hol vette, nem számít, mennyibe kerül, és vegyél magadnak egyet. Iván megcsókolta a feleségét, és elment. Vera kiment az erkélyre, és sokáig nézte a férjét.
