Egy héttel azután, hogy kivettem a feleségemet a nevelőotthonból, anyósom és a feleségem húga meglátogatott minket. Hogy őszinte legyek, azt hittem, azért jöttek, hogy segítsenek nekünk az újszülött fiunkkal. De az anyósom azt mondta, hogy Vikusia, a legkisebb lányom nálunk marad: egyetemre kell mennie, ezért be kell fogadnunk.
Én ennek természetesen nem örültem. Az a helyzet, hogy a feleségem és a nővére között nagy korkülönbség van, 14 éves, és ő volt a dadája. Anyám mindig is megosztotta őket: a kisebbik lányom mindig kislány volt neki, és az én Oljám volt mindig mindenért a hibás. Magam is tanúja voltam, hogy anyósom nem egyszer kiabált a feleségemmel, mert megsértette a gyerekét.
Ezért az esküvő után a városba költöztünk, hogy minél távolabb legyünk az ilyen rokonoktól. Így a látogatásuk nem okozott örömet sem nekem, sem a feleségemnek. De megegyeztünk: úgy gondoltuk, hogy Vika bejut és beköltözik a kollégiumba. Másnap reggel kezdődtek a panaszok. Reggel hét órakor a feleségem nővére panaszokkal jött be a szobánkba:
– “Ol, miért nem csinálsz nekem reggelit? Megdöbbentem: hallotta, hogy a gyerek szinte egész éjjel fent volt, csak reggel tudtunk aludni. A feleségem teljesen kimerült volt. – “Vika, nem tudsz magadnak egy szendvicset készíteni, vagy felmelegíteni valamit a hűtőből?” – “Miért kellene a te konyhádban főznöm? Nem vagy már kisgyerek” – vágtam közbe – “Tudsz magadnak főzni.
Dacosan elhagyta a szobát. Fél óra múlva visszatért: – Levest akarok, menj, főzz levest! Tudod, hogy szeretem a levest.- “Vika, Olja csak elaludt, ha levest akarsz, főzz levest” – válaszoltam. “És anyám azt mondta, hogy Olja vigyázzon rám.” “Figyelj, nem érdekel, mit mondott anyád. Van egy kisgyerekünk, vigyáznunk kell rá, te pedig felnőtt vagy, és nem fogunk veled játszani.
Sőt, ne is gyere be a szobánkba kopogtatás nélkül. Amint elment, anyósom tíz perc múlva felhívott: – Mit képzelsz, ki vagy te? Hogy mered hibáztatni a lányomat? Hát nem tudja Olga, hogy kötelessége vigyázni a kishúgára?” – Katyerina Petrovna, senki sem hibáztatja a maga Vikáját, én kértem, hogy ne jöjjön be a szobánkba.
Ami pedig Olját illeti, sajnálom, neki van egy gyermeke, és gondoskodnia kell róla. Ezek után egyszerűen letiltottam az anyósom számát. A feleségem telefonját hangtalanná tettem, hogy ne zavarják. Ennek köszönhetően tudott pihenni. Ebéd után sétálni mentünk a fiunkkal. Amikor visszatértünk, megdöbbentünk.
A konyhában szörnyű rendetlenség volt, pizzás dobozok, chipsek, kólásüvegek. “Igen, ma este nálam alszol, most már itt lakom. Mondtam, hogy hozz fejhallgatót, itt nem tudsz aludni. Ez a féreg egész éjjel sikít, nem lehet aludni – hallatszott Victoria hangja a nappaliból. Ott ült a mi Vikusunk és négy másik barátunk.
A szobában ugyanolyan rendetlenség volt, mint a konyhában. Amikor meglátott minket, felugrott: “Ó, máris visszajöttetek? Reszkettem a dühtől.” “Viktória, azonnal ki kell kísérned a vendégeidet a lakásomból, és te sem fogsz itt lakni. Ebben a házban már van egy gyerek, hagyd, hogy anyád vigyázzon rád. És takarítsd fel az itteni koszt, magad és a vendégeid után. Felhívom anyámat, és ő tudni fogja. Ugye tudod, hogy anyu nagy felhajtást fog csinálni?”
“És mi lesz, hagyod, hogy a nyakadba üljön?” – kérdezte. Nem, jobb, ha egyszerre mindenkit a helyére teszünk. Oljának igaza volt: szó szerint két órával később megérkezett az anyósom. Őrülten sikoltozott. Kiderült, hogy szívtelen, érzéketlen emberek voltunk, akik kiválasztottuk a gyermekét.
A lánynak szüksége volt egy turnébuszra, és mi nem csináltunk neki levest. Nem engedtük, hogy beszélgessen a barátaival, és feltakaríttattuk vele a rendetlenséget. Őszintén szólva csodálkoztam, hogy lehet így bánni a gyerekekkel: az egyiket szeretni és mindenben elkényeztetni, de a másikat nem úgy kezelni, mint a saját gyerekünket.
Nem igazán válogattam meg a szavaimat válaszul; az évek során rengeteg neheztelést halmoztam fel, elsősorban azért, ahogy a feleségemmel bántam. Előtte igyekeztem lojális lenni, hiszen az ember nem választhatja meg a szüleit. Mindent elmondtam Jekatyerina Petrovnának, amit a viselkedéséről gondoltam.
Elmondtam neki, hogy az ő életmódjuk nem működne az én családomban, és hogy nem engedem, hogy sértegesse a feleségemet. Azt is tanácsolta, hogy tanítsam meg a lányomat, Vikát a jó modor szabályaira. Lehet, hogy túlzásba vittem, de most már senki sem fogja megsérteni a feleségemet.
