– Vettem egy lakást, és bejegyeztettem a fiunk nevére” – mesélte Alinának a férje, Sztasz. “Egy nagy, háromszobás lakásuk volt. Az egyikben, a játszóházban a kétéves Maksik szorgalmasan húzott egy műanyag autót, nem is sejtve, hogy egy lakás tulajdonosa lett. Tizennyolc év telt el.
Max, az elsőéves egyetemista egyedül él a lakásában. Alina szintén egyedül él. Másfél évvel ezelőtt Stas elhunyt. Ez idő alatt Alina gyorsan emelkedett a ranglétrán, és sikerült felismernie Sztasz családját az édesanyja személyében. Miután beszélt vele, Alina megértette, miért kerülte Sztasz az anyját.
Nem, persze, Alina már korábban is beszélt az anyósával. De nagyon keveset. Stas távolságot tartott. A férjével történt tragédia után azonban anyósa rendszeresen látogatni kezdte menyét. Egy nagyon konkrét szándékkal – hogy valahogy elvegye Max lakását. Az anyós nem tudta jogszerűen megszerezni Max lakásának egy részét.
Sztasz eredetileg Max tulajdonaként jegyeztette be a lakást. Ezért próbált az anyós nyomást gyakorolni Alinára. Miután másfél évig próbálkozott, és a menye száraz elutasítást kapott, az anyós úgy döntött, hogy vállalja az unokáját.Alina véletlenül szerzett tudomást róla.
Egy nap Max azt mondta az anyjának: “Anya, én vettem át a családi birtokot? Ki mondott neked ilyen badarságot?” Alina megkérdezte, bár már sejtette, merről fúj a szél. “Nagymama – felelte a fiú. “Mikor mondta ezt?” – kérdezte Alina – “Két napja. Alina a telefonjáért nyúlt, és tárcsázta a számot.
Ha még egyszer megpróbálod Maxot zaklatni a hülyeségeiddel, elege lesz belőled – köpte Alina a telefonba, és befejezte a beszélgetést. Bűntudatom van miatta – mondta a fia, amikor letette a telefont. Nem te vagy a hibás – magyarázta az anyja a lakás helyzetét. Max megnyugodott, és elismerte, hogy ki akarták rabolni. Stas, miért mentél el ilyen sietősen?