Van egy 17 éves lányom. A férjem tíz évvel idősebb a bátyjánál. A férjem öccse késői gyerek és nagyon elkényeztetett. Számomra ez a hozzáállás a fiamhoz elfogadhatatlan volt. Amikor meglátogattuk őket, láttam a teljes képet. A férjem bátyja délig az ágyban feküdt, aztán felkelt, leült, és várta, hogy felszolgálják a reggelit.
Reggeli után felállt, és ment a dolgára. Még a tányérját sem tette a mosogatóba. Nem tudja, hol vannak a holmijai, honnan szerezhet tiszta alsóneműt. Még a teát sem tudja magának kitölteni, nem tud tojást vagy tésztát főzni. Megvárja, amíg az édesanyja felmelegíti az ételt és kiönti a teát.
Az anyós pörgött, mint mókus a kerékben, próbált minden kívánságát teljesíteni, a kedvében járni, nem volt szíve hozzá. Nekem úgy tűnt, hogy valami rendellenességben szenved, de a férjem azt mondta, hogy teljesen normális, csak rosszul nevelték. A férjem megpróbálta elmagyarázni anyámnak, hogy az ilyen nevelés nem vezet semmi jóra, de anyám azt mondta, hogy a bátyám még kicsi, és figyelemre, gondoskodásra van szüksége.
Az anyós nem értette, hogy a fiából egy belterjes gyermeket csinált, aki nem akar semmit sem tenni magáért. Az ilyen embereket parazitáknak tartom, akik másokon élősködnek. A bátyám idén érettségizik, és a szülei úgy döntöttek, hogy egyetemre megy.A férjem szülei vidéken élnek, és természetesen a deavernek a városba kellett jönnie.
Meglepődtem, mert nem tudtam elképzelni a bátyámat kollégiumban vagy albérletben, mert soha nem élt egyedül. Anyósom felhívta a férjét, és megkérte, hogy fogadja be a bátyját, mert egyedül lesz, és gondoskodni kell róla. Remélte, hogy a legidősebb fia nem fogja visszautasítani.
De a férjem azt mondta, hogy nem fogadja el a bátyját, aki még a tányérját sem ürítette ki. Anyósom sírva távozott tőlünk. Este felhívott a férjem apja, és azt mondta, hogy a fia nem úgy viselkedik, mint egy családapa. A férfi pedig azt a feltételt szabta, hogy vigyázni fog a testvérére, ha lakást bérelnek neki, és ő nem fogad el egy lusta embert a házában.
