Egy héttel azután, hogy kivettem a feleségemet a nevelőotthonból, anyósom és a feleségem húga meglátogatott minket. Hogy őszinte legyek, azt hittem, azért jöttek, hogy segítsenek nekünk az újszülött fiunkkal. De az anyósom azt mondta, hogy Vikusia, a kisebbik lányom nálunk marad: egyetemre kell mennie, ezért be kell fogadnunk.
Ennek természetesen nem örültem. A feleségem és a nővére között ugyanis nagy a korkülönbség, 14 éves, és ő volt a dadusa. Anyám mindig is megosztotta őket: a kisebbik lányom mindig kislány volt neki, az én Oljám pedig mindig mindenért hibás volt. Magam is tanúja voltam, hogy anyósom nem egyszer kiabált a feleségemmel, mert bántotta a gyerekét.
Ezért az esküvő után a városba költöztünk, hogy minél távolabb legyünk az ilyen rokonoktól. Így a látogatásuk sem nekem, sem a feleségemnek nem okozott örömet. De belementünk: úgy gondoltuk, hogy Vikát felveszik, és beköltözik a kollégiumba. Másnap reggel kezdődtek a panaszok. Reggel hét órakor a feleségem nővére panaszokkal jött be a szobánkba:
– „Ol, miért nem csinálsz nekem reggelit? Megdöbbentem: hallotta, hogy a gyerek szinte egész éjjel ébren volt, mi csak reggel tudtunk aludni. A feleségem teljesen kimerült volt. – „Vika, nem tudsz magadnak szendvicset készíteni, vagy melegíteni valamit a hűtőből?” – „Miért kellene a te konyhádban főznöm? „Te nem vagy kisgyerek – vágtam közbe.
– Tudsz magadnak főzni. Ő dacosan elhagyta a szobát. Fél óra múlva visszatért: – Levest akarok, menj, főzz levest! Tudod, hogy szeretem a levest.” – Vika, Olja most aludt el, ha levest akarsz, főzz levest – válaszoltam. – És anyám azt mondta, hogy Olja vigyázzon rám. Van egy kisgyerekünk, vigyáznunk kell rá, te meg felnőtt vagy, és nem fogunk veled játszani.
Sőt, ne is gyere be a szobánkba kopogtatás nélkül. Amint elment, tíz perc múlva anyósom felhívott: – Mit képzelsz, ki vagy te? Hogy mered a lányomat hibáztatni? Olga nem tudja, hogy neki kötelessége vigyázni a kishúgára?” – Kateryna Petrivna, senki sem hibáztatja a te Vikádat, én kértem, hogy ne csak a mi szobánkba jöjjön be.
Ami pedig Olját illeti, sajnálom, neki is van egy gyereke, és gondoskodnia kell róla. Ezek után egyszerűen letiltottam az anyósom számát. A feleségem telefonját némára kapcsoltam, hogy ne zavarják. Ennek köszönhetően egy kicsit kipihente magát. Ebéd után elmentünk sétálni a fiunkkal. Amikor visszatértünk, megdöbbentünk.
A konyhában szörnyű rendetlenség volt, pizzás dobozok, chipsek, kólásüvegek. „Igen, ma este nálam alszol, mostantól itt lakom. Mondtam, hogy hozzatok fejhallgatót, itt nem tudtok aludni. Az a féreg egész éjjel sikít, nem lehet aludni” – hallatszott Victoria hangja a nappaliból.Ott ült a mi Vikusyánk és négy másik barátnője.
A szobában ugyanolyan rendetlenség volt, mint a konyhában. Amikor meglátott minket, felugrott: „Ó, máris visszajöttetek? Reszkettem a dühtől.” ”Viktória, azonnal ki kell kísérned a vendégeidet a lakásomból, és itt sem fogsz lakni. Ebben a házban már van egy gyerek, úgyhogy hagyd, hogy anyád vigyázzon rád. És takarítsd fel a rendetlenséget, mind a sajátodat, mind a vendégeidét.”
– Mit tettem? Felhívom anyámat, majd ő megtudja. A feleségem teljesen zavarba jött: – Ugye tudod, hogy anyu nagy hűhót csapna?” – mondta. Nem, jobb, ha egyszerre mindenkit a helyére teszünk. Oljának igaza volt: szó szerint két órával később megérkezett az anyósom. Hihetetlen sikolyt zengett.
Kiderült, hogy szívtelen, érzéketlen emberek vagyunk, akik az ő gyermekét választottuk. A kislánynak szüksége volt egy túrabuszra, mi pedig nem főztünk neki levest. Nem engedtük, hogy beszélgessen a barátaival, és takaríttattuk vele a rendetlenséget. Őszintén szólva, megdöbbentett, hogy lehet így bánni a gyerekekkel: az egyiket szeretni, és mindenben elkényeztetni, de a másikat nem úgy kezelni, mint a saját gyerekünket.
Nem igazán válogattam meg a szavaimat válaszul; az évek során rengeteg neheztelést halmoztam fel, elsősorban azért, ahogy a feleségemmel bántam. Előtte igyekeztem hűséges lenni, mert a szülőket nem választják. Elmondtam Jekatyerina Petrovnának mindent, amit a viselkedéséről gondoltam.
Megmondtam neki, hogy az ő életmódjuk nem fog gyökeret verni a családomban, és nem engedem, hogy bántalmazzák a feleségemet. Azt is tanácsolta, hogy tanítsam meg a lányomat, Vikát a jó modor szabályaira. Lehet, hogy túllőttem a célon, de most már senki sem fogja sértegetni a feleségemet.
