Szergej kivette a táskájából a kulcsait, és kinyitotta a lakása ajtaját, de az emelet feletti játszótérről érkező csobbanásra riadt fel. Az órájára nézett – hajnali fél kettő volt. Szergej óvatosan elindult felfelé a lépcsőn. A takarítónő, Anna, négykézláb takarította a lépcsőházat és morgott. “Helló” – nézett Szergej meglepetten a nőre.
Anna gyorsan megfordult. Rémült zöld szemei Szergejre néztek: – Jó estét! Mindig éjszaka dolgozom, nekem úgy kényelmesebb. Senki… – állt fel hirtelen, aggodalmas arccal. “Nagy zajt csaptam?” – “Nem, nem…” Szerhij még zavarba is jött. Eszébe jutott, hogy a felesége hogyan kapaszkodott Hannába. “Nagyon csendes volt.
Anna bólintott, és folytatta a rongy csavarását, megfeledkezve a szomszédjáról. Szerhij nem sietett vissza a lakásába: – Miért pont éjszaka? Szoktál eleget aludni? Hanna a kerítésnek támaszkodott, és felsóhajtott: – Másképp nem megy, nincs rá időm. A szomszéd ház bejárati ajtaját is én mosom. Napközben eleget alszom.
Szergej megkérdezte: – És mennyi a fizetése, ha ennyire makacsul ragaszkodik ehhez a munkához? Anna szerényen félrenézett: “Tizenkétezer mindenért.” Látva férje meglepett tekintetét, sietett hozzátenni: “Plusz kaptam egy ágyat a kollégiumban és egy egyszeri utazási bérletet.” – Ennyi?! – Elfogadható.
– “Nincs más munka a takarításon kívül?” “Nem fogadnak el…” – suttogta Anna. Szergej rájött, hogy ez a törékeny nő rosszabb helyzetben van, mint ő. Kő és kő között vergődött, és úgy tűnik, nem voltak olyan közeli emberei, akik támogatták volna. Egyszer csak azt kérdezte: “Nem lenne kedved takarítani a házamat és főzni nekem a bejáratok takarítása helyett?
Kész vagyok sokkal többet fizetni. A lakásomban a por már betonná kezd válni. De Anna elégedetlenül rázta a fejét: – Bárcsak… De ki fognak lakoltatni a szobámból. Mindig zavarnak. – Nem baj! Nagy a lakásom. Egyedül nekem üres. A nő meglepetten nézett rá, majd szemöldökét összeráncolva, dühösen mondta: – Nincs kedvem nevetni. Dolgom van.
Szerhij sietett magyarázkodni: – Nem is viccelődésre gondoltam. Anna az alkarjával megigazította az arcába hullott haját, és nemlegesen megrázta a fejét: “Nem fog menni.” “Miért?” – kérdezte Szerhij. Anna nem válaszolt. A fiára gondolt. “Megígértem Kolenkának, hogy szerzek neki külön szállást, és azonnal kiviszem az árvaházból.
Hogyan magyarázzam meg neki, hogy mit csinálok ott egyedül? Maradjon úgy, ahogy van. A lány szomorúan nézett a férfira, és rájött, hogy élete legjobb esélyét szalasztja el. Nem tehetem – mondta, elrejtve a tekintetét. Szerhij ránézett, próbálta kitalálni az elutasítás okát, és megkérdezte: – Miért? Én nem kérek lakbért. Ígérem, nem fogok megbántani senkit…
Hát, tudja, mire gondolok. Nincs okod félni. – “Nem félek. Semmi közöd hozzá. Nem tudsz te mindent… Szerhij aggódott… – Akkor mi az oka?” – jutott eszébe. – Egy gyerek… A felesége azt mondta, hogy árvaházban van… – Egy bentlakásos iskolában. Az ajkai megremegtek a nehezteléstől. Rájött azonban, hogy közel jár a céljához:
– Sajnálom… hülyeséget mondtam. De gondolj a lakásomra. Elhallgatott, és a távolba nézett: – Reggeltől estig dolgozom. Nem akarlak zavarni. Anna szédült, és az ájulás szélén állt, próbált tiltakozni, de a férfi már felkapta, és becipelte a lakásba. Szerhij korán reggel elment, a kulcsát, egy cetlit és némi pénzt a kiadásokra a konyhaasztalon hagyva.
Alig nyitotta ki a szemét, Varvara félénken kilépett a szobából, körbejárta a lakást, és még mindig nem volt biztos benne, hogy nem álmodik. Amikor megtalálta a cetlit az asztalon, nedves szemmel többször is elolvasta. “Anna, itt van a foglaló. Remélem, elfogadod az ajánlatomat. Beszélek a parancsnokkal egy szabadnapról számodra.
Pihenjen egy kicsit, és amint elrendeztük a szobáját, elmegyünk a fiáért.” Kiment a fürdőszobába, hideg vízzel megmosta az arcát, rendbe szedte magát, és elkezdte kitakarítani a lakást. Reggel Szerhij bement a lakáshivatalba, és csinált egy plakátot a munkások elnyomásáról, mire a parancsnok, egy fekete öltönyös nő azt mondta neki:
“Köszönje meg nekünk! Megértettük a helyzetét, regisztráció nélkül befogadtuk, szobát biztosítottunk neki és… A férfi durván félbeszakította: “Ettől a pokoli munkától az emberek elájulnak! Tudja, hogy ez hogyan végződhet magának?” “Kórházban van?” A parancsnok azonnal elsápadt.
A kérdést figyelmen kívül hagyva Szergej megfordult és elment. Legbelül forrongott a haragtól Anna iránt, mert nehéz élethelyzetekkel kellett szembenéznie. “De miért nem szólt semmit a regisztrációról? Elfelejtette, vagy szégyellte magát?” Szergej biztos volt benne, hogy megkönnyíti Anna életét.
“Holnap elviszem az útlevelét, és beíratom magammal” – gondolta. A férfi észre sem vette, hogy az idegen megjelenése olyan új életérzéseket kelt benne, amilyeneket eddig nem ismert. igazi férfi, óvatos és határozott ember ébredt benne. Kellemes légkör vette körül a mellkasát, és ez tetszett neki.
Közben Anna, miután felmérte a lakás romos állapotát, azonnal elment a barkácsboltba, hogy csótányriasztót és takarítószereket vegyen, útközben pedig megállt az élelmiszerboltban, hogy vegyen némi élelmiszert a vacsorához. Sok pénz volt ez, de Anna nagyon szeretett volna örömet szerezni a főbérlőnek, aki olyan nagylelkű volt vele és a fiával.
A gondolat, hogy újra együtt lehet a fiával, hamarosan erőt adott neki. Amikor Szerhij szokás szerint késő este hazatért, ízig-vérig megdöbbent. Nem volt könnyű neki ebben a tiszta és kényelmes lakásban megtalálni a régi otthonát. Rájött, hogy Anna elköltötte a pénzét, ezért gyorsan elővett néhány bankjegyet a tárcájából.
– Holnap szabadnapom van, segíteni akartam… – Zavartan nézte a makulátlanul tiszta lakást. – Azt hittem, aludni fog, jobban lesz… Hogy csináltad magad? Hanna zavartan megtörölte nedves kezét egy törülközőbe. – Nagyon szeretném kivenni a fiamat az internátusból.
– A nő aggódva nézett Szergejre, és egy tányér tejföllel megkent forró borscsot tett elé. – Majd elvisszük, mi? – Holnap – felelte Szergej, és egy kanálnyit a szájába tett. – És akkor, Hanna, el kell intéznünk a te és a fiad bejelentését.
