Egyszer Vaszilisza éppen a szüleihez tartott hároméves kislányával. A kisbuszban sokan ültek. Amikor beszálltak, egy fiatalember helyet adott neki, ő pedig le tudott ülni, és a karjaiba vehette a lányát. Az út során Olenka az édesanyja karjában forgolódott, nem tudott megnyugodni, a kislány minél hamarabb ki akart szállni a kisbuszból.
A gyerek egy percig gondolkodott, majd hangosan megszólalt: – Anya, otthon felejtetted a melltartódat, vissza kell mennünk és fel kell vennünk! Az összes utas nevetni kezdett, Vaszilisza pedig elpirult és megkérdezte: – Ezt nem mondhatod! Láttam, hogy amikor eljöttünk otthonról, a melltartód a kanapén maradt!” – mondta a gyerek.
Az utasok még hangosabban kezdtek nevetni, és a fiatal anya nagyon szégyellte magát. A nő próbálta megnyugtatni a gyereket, de a kislány egyáltalán nem hallgatott az anyjára. Tudni akarta, hogyan utazik az anyja melltartó nélkül a buszon: “Anya, mutasd meg a melltartódat!
Mutasd meg!” – mondta a gyerek, és megpróbálta kigombolni az ingét. Az emberek hangosan nevettek, és a nő nem tudta, hogyan nyugtassa meg a gyereket. A buszon nem volt hajlandó levenni a ruháit, hogy megmutassa, hogy melltartó van rajta. Egy idő után a nő el tudta magyarázni a gyereknek, hogy több melltartója is van, és az egyiket otthon hagyta, a másikat pedig felvette.
A kislány nem hitt az anyjának, és folyton azt kérdezte: “Ugye nem hazudsz nekem? Biztos, hogy fel vagy öltözve? “Majd ha a nagymama és a nagypapa házához érünk, megmutatom, de most maradj csendben – válaszolta az anya. A gyerek bizalmatlanul nézett Vasylynára, de úgy döntött, nem kérdez többet.
Fél óra múlva megérkeztek a megfelelő megállóba, és leszálltak a buszról. A fiatal anya szégyellte magát, a gyerek pedig elfelejtette, hogy mit kért a buszon. Azt hiszem, sok szülőnek volt már kínos élménye a gyerekével, és nem egyszer elpirult. A kislányok és kisfiúk már csak ilyenek – mindig mindent kimondanak, amit gondolnak.
