Igorral, a jövendőbeli férjemmel a munkahelyemen találkoztam. Azonnal megkedveltük egymást, és minden beindult. Elkezdtük tervezni az esküvőt, ezért úgy döntöttünk, hogy bemutatjuk egymást a szüleinknek. Az enyémmel minden simán ment, de Igor folyamatosan halogatta a találkozás pillanatát.
Azt mondta, hogy az anyja nagyon nehéz ember. Azt mondta, először is hozzá kellene szoknia a gondolathoz, hogy a fiának felesége lesz. Igornak igaza volt. Én vagyok a legkonfliktusmentesebb ember a világon, de a leendő anyósommal való ismeretségem botrányba fulladt.
Nem jött el az esküvőnkre. Az esküvő után nem kommunikáltunk vele. De hamarosan terhes lettem, és Igor elsősorban az édesanyja kedvéért telefonált. Az ultrahang kimutatta, hogy lányunk lesz. Nehéz volt a súlya. Megszültem, de rögtön a szülés után újraélesztésbe kerültem.
De a kislány egészséges volt – a férjemnek adták. Öt nap múlva jöttem magamhoz. A férjem mellettem volt. Az első dolgom az volt, hogy megkérdezzem Igort, hogy van a lányunk. Nem tudtam szabadságot kivenni a munkából, így a lányunkat anyámnak adtam. Ő pedig elvitte a csecsemőgondozóba.
Most gyűjtöm a dokumentumokat, hogy visszakapjam a lányunkat. A törvényszéki vizsgálatok eredményei nélkül nem adják vissza nekünk. Holnaputánra készen lesznek. A hír annyira megdöbbentett, hogy elakadt a szavam.Egy héttel az eset után a férjem – a lányunkkal a karjában – és az édesanyám belépett a kórterembe.
Boldogságom nem ismert határokat. A férjem már régóta lebeszélt arról, hogy beszéljek az anyósommal, de nekem személyesen tőle kellett megtudnom tetteinek okát. – “Értsd meg, te kómában voltál. Nem volt világos, hogy egyáltalán életben vagy-e vagy sem.
Mi szüksége van a fiamnak egy olyan gyerekre, akinek nem lesz anyja? Hogyan találna később egy másik nőt? Letettem a telefont, sokáig sírtam, alig tértem magamhoz. Ma van a lányunk első napja az iskolában. Mi vagyunk a legboldogabb család a világon. És senki sem beszél az anyósommal – még a fia sem.
