Anna Vlagyimirovna figyelmesen nézett a gyermekeire, és nem értette, mit akarnak tőle. Fia és lányai rá akarták beszélni anyjukat, hogy vegyenek egy házat a faluban, és felajánlották, hogy költözzenek hozzájuk: – Mit csinálsz, én egész életemben itt éltem! Hová fogok menni?”
– Anya, ugyan már, tudod te, mennyi pénzt fizetnek a házadért? Jobb és kényelmesebb lesz nálunk. – Mindent megszoksz, ha velünk élsz – szólt közbe a kisebbik lány, Vera. – Nem mész idősek otthonába. – És a kutya, a macska? – A macskát mi visszük, a kutyát meg Mitya nagypapa.
A gyerekek elmentek, Anna Volodimirivna pedig elment a szomszédjához, az öreg Mitya nagypapához. Elmondta neki, hogy a gyerekek házat szeretnének építeni. – Szó sem lehet róla! – Nem értek egyet. – Hogy mondhatnék nemet, ha a gyerekek kérik. – Miről beszélsz? Öreg korodban a városba költözni?
Sok gondod lesz ott. Mit mondasz, öregember? Ezek a saját gyerekeid, nem idegenek. Szégyelltem volna magam. Elvinné a kutyát? A szomszéd bólintott és intett a kezével. Az idős asszony felsóhajtott, és úgy döntött, hogy megteszi, amit a gyerekek kérnek. Két héttel később a házat eladták.
A gyerekek elosztották a pénzt, és elkezdték eldönteni, ki vigye el előbb az anyjukat. “Felújíttatom a lakásomat, nem tudok” – mondta Tatjána. “Én elmegyek nyaralni” – mondta Vera. “Nekem van üdülési csekkem” – mondta Vera – “Oké, ha már ennyire elfoglalt vagy, akkor én viszem el pár hónapra.
És utána sajnálom. Így is alig győztem meg a feleségemet” – zárta a fiú. Az anyja nem hallotta ezt a beszélgetést.A szomszédjánál, Mityánál járt, akinek odaadta a kutyát, és elbúcsúzott tőle. A szomszédnak igaza volt. A gyerekek másfél évig vitatkoztak azon, hogy Anna kivel éljen együtt. Állandóan költözködnie kellett, és sehol sem látták szívesen.
A fiú és a lányai gyorsan elköltötték a ház eladásából származó pénzt, és mindenért az öregasszonyt kezdték hibáztatni. Így kezdődött: “Vitya, nem tudom nézni, hogy eszik.” “Anya, minek neked ez a macska? Ő már öreg. Az unokáidra nem vigyázol úgy, mint erre az állatra.” – Nem kellett volna felépítened a házat, sírt az öregasszony.”
– Azt mondtad, vigyázol rám.” – Abból a pénzből nem maradt semmi. Télen eltűnt Anna macskája. Az idős asszony kiment a folyosóra, és öltözködni kezdett. “Hová mész?” – kérdezte Tánya – “Meg kell találnom Buszját. Azonban amint Anna kinyitotta az ajtót, meglátta a macskáját a küszöbön.
Eltelt néhány nap. Tetiana azt mondta az anyjának, hogy pakolja össze a holmiját: elviszik Vitára. Az idős asszony összeszedte kevés holmiját. Elhatározta, hogy visszatér szülőfalujába, és megkéri Mytiait, hogy éljen vele. Sétált és örült a gyapjúgombóc melegének, amely szerette és melegen tartotta.
Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon: – Miféle vicc ez? Hol vagy?” – jött Tatjána hangja a telefonból. “Visszamegyek a faluba. Csak téged zavarlak.” – Hát ez remek. Mindenki boldog lesz. Tudom, lányom, tudom…