A régóta várt baba végre megszületett. Karina a boldogságtól elragadtatva várta a férjét, akit néhány perccel ezelőtt látott az ablakon keresztül, amint egy hatalmas csokorral állt előtte. És akkor megjelent szeretett férje, karjaiba vette a babát, és a szemei elkerekedtek.
Visszatette a kiságyba, és elment. Karina nem tudta elhinni, mi történt. Folyton törölgette a könnyeit, és nem értette, mi baja lehet a gyereknek. Aztán hirtelen rájött: mi barnák vagyunk, a fiáról pedig kiderült, hogy szőke, kék szemű. Karina taxival tartott hazafelé.
A sofőr látta, hogy valami nincs rendben vele, ezért megpróbálta megnyugtatni a fiatal anyukát: “Most szültél, neked kellene a legboldogabb embernek lenned a világon. Nem adhatja fel, legalábbis a baba érdekében. Amikor Karina hazaért, és kicsit megnyugodott, rájött, hogy a férje eltűnt.
Andrij késő este tért vissza. Bement a hálószobába, és rá sem nézett a fiára. Pár perc múlva visszajött és megkérdezte: “Kinek a fia ez?” “Miféle ostobaság, Andrij? Természetesen a tiéd. Bármilyen elemzést át tudunk adni. De ezek után még mindig beadom boncolásra.Nem tűröm az ilyen megaláztatást.
A nő nem tudta elhinni, hogy az egykor csodálatos és szerető férje ilyen szörnyeteggé tudott változni. Sírva ment, hogy kicserélje a fia pelenkáját, amikor észrevette, hogy egy férfi jön mögötte: “Szent szar, anyajegye van. Ugyanott, ahol az enyém.” – Megmondtam… – Miért van világos? Kinek van még?
“A francba, a nagyapám… Karina, bocsáss meg, hülye vagyok. Karina persze először nem szólt a férjéhez, de hamarosan megenyhült. És amikor a férje szülei megjöttek, Karina végül meggyőződött arról, hogy a baba a nagyapja másolata. Andrij pedig folyamatosan ismételgette: “Az én fiam, az én fiam”.