Anyósomnak van egy unokája, Grisha, a lányától, Karinától. Amikor az én Mása megszületett, a gyerek már 3 éves volt. Akkor rögtön elszabadult a pokol: felébresztette a lányomat, átkutatta a dolgait, és a nagymamám mindent megbocsátott neki. Az én Másaimnak a századrésze sem jutott abból, amit Grisának.
Hányszor hallottam már ezt a mondatot: “Mása, menj anyához, Griska és én megcsináljuk a házi feladatot! Hiszen elég lenne odaadni Mashának egy darab papírt és egy tollat, és ő csendben és nyugodtan leülne melléjük. Megértettem Karinát: őszintén együttérzett velem amiatt, hogy anyósom jobban szereti Hríciát, mint Mását.
Ezért megpróbáltam elterelni Mása figyelmét, hogy ne engedjem megint a nagyanyjához és Hríciához. Ez később nagyon frusztráló volt számomra. Elbírtuk, amíg spóroltunk egy lakásra. Én is türelmes voltam, mert azt hittem, hogy az vagyok: Mása még kislány, nem fog emlékezni semmire.
De nemrég történt egy eset, ami teljesen megváltoztatta a véleményemet az anyósom viselkedéséről. Amíg én a második gyermekemet etettem, az anyósom vigyázott Mására.- “Mása, adj egy kanálnyit anyának… apának… Ljuda nagymamának (anyámnak)… nagymamának (nekem)…
– Nem, nem adok!” – A lányom, aki engedelmesen kinyitotta a száját és lenyelte a kanál teljes tartalmát, hirtelen elfordult: – Nem akarod a nagymamának adni? – Nem! – Miért?
Nem szeretsz engem? – Grisa szeret téged! Szükségesnek tartottam, hogy beavatkozzam ebbe a helyzetbe, és elkezdtem elmondani Másának, hogy egy ember több embert is szerethet. Egyszóval, valahogy kijutottunk belőle. Anyósom nem szólt semmit. De nekem úgy tűnt, hogy most először gondolkodik el a viselkedésén.
